A Red Bull változtat a pisztolyokon, hogy ne ismétlődhessen meg a német baki

A Red Bull Racing közölte, hogy mi vezetett az elszabaduló jobb hátsó kerékhez, és azt is kifejtették, milyen megoldással álltak elő. A címvédő csapat továbbra is kitart a jelenlegi rendszer mellett, azaz a kerékcserét végző szerelők a jövőben is...

Paul Allen agyrázkódással, borda- és válltöréssel úszta meg a múlt vasárnapi esetet, amikor balról eltalálta Mark Webber 18 kilós jobb hátsó kereke. Az FIA cselekedett: a pályabírókon és a csapattagokon kívül senki sem lehet a boxutcában a nagydíjhétvégéken. A média csak a boxutca falán tartózkodhat – a szabadedzések alatt is. Utóbbi komoly csapás, mivel a dedikált közvetítők - többek között a Sky, a BBC, és a német RTL-  rendszeresen járták a boxutcát a szabadedzések alatt, és onnan jelentkeztek be. A Sky ennek ellenére hiszi, mindez „nem lesz hatással a közvetítésekre”.

Közben a Red Bull ismertette az FIA-vel és az ellenfelekkel, mi történt vasárnap. A probléma azzal kezdődött, hogy a jobb hátsó kerékanya nem kapott rá rendesen a menetre, és megforgott. Ekkor a szerelő úgy döntött, leveszi azt a kerékről, és egy másikkal helyettesíti. Amikor a pisztoly menetét átállította annak érdekében, hogy eltávolítsa a rossz anyát (undo módba tette azt), sokkal nagyobb volt benne a nyomaték, mint amit korábban tapasztalt, és a pisztoly megcsúszott a kezében. A csúszás következtében véletlenül megnyomta a pisztolyon azt a gombot, amivel kiadja a zöld jelzést (go gomb), tehát azt, hogy végzett a kerékcserével. Ekkor a csavar még teljesen le volt tekerve – tehát az autó úgy hagyta el a boxot, hogy a jobb hátsó kereket semmi sem rögzítette.

A Red Bull változtatásokat vezetett be annak érdekében, hogy ne következzen be ilyesmi még egyszer. Módosítják a pisztoly kialakítását, így ha az véletlenül megcsúszik a szerelő kezében, akkor az ujja nem lesz a zöld jelzést adó gomb közelében. A kerékcserét felügyelő és irányító csapattagnak pedig addig bent kell tartania az autót a garázs előtt, amíg nem kap egyértelmű jelzést a pisztolyos szerelőtől, hogy a kerék rögzítve van.

A csapat közben azon dolgozik, hogy biztosítsák: nem lehet megnyomni a „go” gombot addig, amíg a ravaszt használják a pisztolyon vagy a pisztoly „undo” módban van, azaz levételhez van beállítva a menetirány.

A Red Bull egy éve használja a jelenlegi rendszert, és továbbra is hisznek benne, hogy az a biztonságosabb megoldás, ha a pisztolyt kezelő szerelők is jelet adnak az induláshoz, nem csak az emelőt kezelő szerelő.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING