BRÉKING

A Red Bull valószínűleg szenvedni fog Melbourne-ben, de nem lettek hirtelen idióták

Christian Horner szerint is fennáll a veszélye annak, hogy a jövő hétvége komoly küzdelem lesz a csapat számára, de a szezon egy maraton, nem pedig sprint. A Red Bull Racing első embere hangsúlyozta, tudják, mi a dolguk, nem váltak idiótává egyik napról a másikra.

A Red Bullt egyelőre lehetetlen elhelyezni a rangsorban a tesztek után, mivel nagyon kevés kilométert tettek meg a riválisokhoz képest. Az RB10 nagyon sebezhető a motor miatt, de például a fék is több alkalommal megadta magát. Az utolsó napon Vettel az autó viselkedésére panaszkodott, melynek az is lehet az oka, hogy túl sok fejlesztést tettek fel rá egyszerre. Horner is látja a problémákat, de közel sem temeti a szezont.

"A tesztek után elég egyértelmű, hogy olyan autónk van, melynek nem elég jó a tempója és nem megbízható. Szóval két meglehetősen alapvető tényezőről van szó, melyeken felül kell kerekednünk"- mondta a csapatvezető.

Mint elmondta, a téli tesztek sikertelensége csak még jobban tüzeli a csapatot, és elszántabban akarják a sikerek folytatását. Egyelőre nem tudják, hol állnak a többiekhez képest, így az első futamot illetően is lehetetlen lenne jóslatokba bocsátkozni. Bízik a csapatban és a Renault-ban, hogy meg tudják oldani a gondokat, de az igaz, "jelen pillanatban nincs meg a tempójuk, hogy állják a kihívást a Mercedes-csapatokkal szemben".

A 40 éves vezető arra is felhívta a figyelmet a Telegraphnak adott interjúban, hogy ugyanezek az emberek tervezték a sikerek elődöket, melyek sorozatban hozták a címeket. "Remek sikereket élhettünk át az elmúlt öt évben, és nagyon tehetséges emberekből áll össze a csapat. Ugyanezek az emberek tervezik a jelenlegi autót. Nem gondolom, hogy túl nagy figyelmet szentelnénk arra, amit mások mondanak."

"Nem válsz idiótává egyik napról a másikra"- mondta Horner. "Rendkívül erős csapatunk van itt. Igazán elszántak. Elég vetni egy pillantást arra, hány órát fektetnek bele. Igen komoly. Emberfeletti erőfeszítést szánnak arra, hogy felülkerekedjünk a problémákon; hogy megpróbáljanak biztosra menni, olyan jó formában legyünk Melbourne-ben, amennyire csak lehet. Majd onnan haladunk tovább. Ez egy maratoni szezon - sokkal inkább, mint sprint. Valószínűleg szenvedni fogunk Melbourne-ben, de a szezon hosszú."

Majd tett egy megjegyezést is. "Legvégül, egyetlen másik csapat sem nyert futamot tavaly július óta, szóval nem arról van szó, hogy ne rendelkeznénk mélységeiben a szakértelemmel, hogy felülkerekedjünk ezeken a gondokon."

Kezdetben az RB10 hűtése volt túl radikális a megnőtt igényekhez, majd Marko elővette a Renault-ot is, mely váltó nélkül futtatta a tesztpadon a motort, és nem adtak elég adatot a csapatnak. Horner úgy véli, maga az autó rendben van, jó alap.

"Láthatjuk, hogy az autó remek potenciállal bír. Tudjuk, az autó alapvetően gyors"- erősítette meg az általános nézetet. "Egyszerűen csak időbe telik kihozni belőle a legtöbbet, integrálni a motort, és a legtöbbet kihozni belőle. Azt láthatjuk, apró problémák okoznak jelentős zavarokat. Egyenként nem óriási problémákról beszélünk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams kamatoztatni akarja a lehetőséget: pontszerzés, mindenféle versenypályán
Következő cikk Videón a Williams új festése: tegnap leleplezték az FW36 egyenruháját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország