A Red Bull "túl sokáig" fejlesztette a 2021-es autóját Newey szerint
Adrian Newey szerint a Red Bull „a kelleténél jóval tovább” fejlesztette Max Verstappen 2021-es világbajnoki autóját, emiatt „sokat kellett gürcölni” az új szabályzatra készülve.
Verstappen idén meggyőzően söpörte be második világbajnoki címét, rekordszámú, 15 futamgyőzelmet aratva az idény alatt a Red Bull RB18-cal, a Red Bull pedig első konstruktőri bajnoki címét szerezte 2013 óta.
Az RB18 dominanciáját az sem tudta megakadályozni, hogy a tavalyi RB16B-t sokáig fejlesztették, mivel Verstappen harcban volt a bajnoki címért Lewis Hamiltonnal. Sokan már 2021 elején elkezdtek dolgozni az új műszaki szabályzatnak megfelelő autón, de a Red Bull inkább az akkori autójukat fejlesztgette.
A csapat újabb elismerést kapott vasárnap, ahol az Autosport Awardson az RB18 nyerte az Év Nemzetközi Versenyautója díjat, ezt Newey és a Red Bull műszaki csapata vette át. A főtervező ezután a Motorsport.comnak elmondta, „nagyon különleges” a díjnyertes autó, főleg mivel csak későn álltak át a fejlesztésére, szerinte később is, mint kellett volna.
„Elég rövid volt a fejlesztési időszak, főleg, mert a bajnoki címért való küzdelem közepette a tavalyi autónkat fejlesztettük, jóval tovább a kelleténél, emiatt sokat kellett gürcölnünk télen. Elsősorban azon voltunk, hogy az alapok rendben legyenek, hogy aztán újabb csomagokkal finomhangolhassuk a 2022-es autót. Szerencsére bejött.”
A Red Bull az év elején fej-fej mellett haladt a Ferrarival, a szezon közben megejtett javítások révén azonban a nyári szünet után kényelmes előnyre tettek szert. Az utolsó tizenegy futamból tízet nyertek meg, így mindkét címet korán behúzták és rekordot állítottak fel az egy év alatt szerzett pontok között.
Newey díja átvételekor arról beszélt, hogy a szezon előtti teszten még úgy érezte, a Ferrari van előrébb, de ők azon dolgoztak, hogy az autójuk minden pályán jól működjön: „Valójában a szezon előtt valószínűleg a Ferrari volt a gyorsabb.”
„Az első versenyre egy nagyon jó, hatékony fejlesztési csomagot hoztunk. Ez szorossá tette a dolgot, onnantól komoly csata volt, az egyik pályán ők voltak a gyorsabbak, a másikon mi. Ebből tanulva egy kerek autót akartunk készíteni az év második felére, ami minden pályán jól működik. Azt hiszem, ebben jó munkát végeztünk.”
Rosberg szerint a Ferrari rengeteget változtat a csapaton belül és ez egy jel.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.