A Red Bull tudja, a riválisok talán előnybe kerülhettek 2022-re

A bikások reménykednek abban, hogy az idei bajnoki küzdelmük nem nyomta rá a bélyegét a 2022-es fejlesztésekre, de elismerték, hogy azért némileg tartanak attól, hogy mondjuk a Ferrari valami nagy durranással áll elő a következő idényre.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Mark Sutton / Motorsport Images

A Milton Keynes-i alakulat egészen az év legutolsó köréig csatázott a Mercedesszel az egyéni és a konstruktőri címért, ez pedig azt jelentette, hogy sokáig kellett fókuszálniuk a legutóbbi idényre, miközben az olyan csapatok, mint mondjuk a Ferrari, már jóval hamarabb minden erőforrásukat 2022-re helyezték át.

Ez az előny pedig akár meg is mutatkozhat majd a pályán, amikor elindul a Forma–1 új korszaka. Christian Horner most csak abban bízik, hogy a Red Bullnál megfelelően eltalálták az egyensúlyt a két szezon között, de ő is jól tudja, hogy az igazi próbatétel az első futam lesz majd.

Még több F1 hír:

„Ha a Ferrari a leggyorsabb autóval áll elő, és lealáznak minket az idénynyitón, akkor majd lehet azt mondani, hogy valóban hátráltatott minket az idei csata. Azt viszont mindenki tudja, hogy komoly szabályváltozások jönnek, ezért igyekeztünk ennek megfelelően elosztani a forrásainkat.”

„Biztos vagyok, hogy minden istálló azt tette, amit helyesnek vélt. Mi azonban szerintem kiváló munkát végeztünk, mert tartani tudtunk a jövő évi fejlesztési tempót, miközben az idei autóra is nagy hangsúlyt fektettünk. Fenomenális volt, hogy mindenki mekkora elánnal végezte a dolgát.”

„A végső képet azonban csak hónapok múlva látjuk majd. Az új autók máshogy néznek majd ki, másmilyen érzést nyújtanak, és máshogy kell majd őket vezetni, de hogy ki talált be és ki nem, az majd akkor válik csak el” – magyarázta Horner.

 

A Mercedes főnöke, Toto Wolff is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, és hozzátette azt is, hogy az aerodinamikai kompenzációs rendszer, amely több szélcsatornás és CFD-időt engedélyez a bajnokságban hátrébb végzőknek, még inkább megkavarhatja a dolgokat.

„Mindannyian egyforma pénzügyi szabályok szerint működünk, és a koncepciók teljesen újak lesznek. Emellett pedig ott vannak még az aero szabályok, melyek révén a csapatok a bajnokságban elért helyezésük szerint kicsikét többet kapnak.”

„Szóval simán előfordulhat, hogy azok, akik most nem harcoltak a bajnokságért, legyen az a Ferrari, a McLaren, az Aston Martin vagy az Alpine, előállnak egy okos koncepcióval a több tesztelési idejüknek köszönhetően, és egyszerűen beletalálnak valamibe. Úgy vélem, sokkal szorosabb lehet majd a csata, ez pedig nagyon izgalmas.”

Stewart szerint nem volt gond a szezonzáróval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: miért gondolják azt az emberek, hogy én csak a kemény munkából élek?
Következő cikk Tombazis szerint nem fognak 3 másodpercet lassulni az autók

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország