A Red Bull „tiszta lapot” szeretne az új F1-es motorok esetében

A Red Bull istállója arra szólította fel a Forma–1-et, hogy „tiszta lappal” vágjanak neki a következő generációs motorok kidolgozásának, mielőtt a mai napon egy igazán fontos megbeszélés következik a motorgyártók között.

A Red Bull „tiszta lapot” szeretne az új F1-es motorok esetében

Ma délután egy fontos tanácskozás veszi kezdetét, amely komolyan befolyásolhatja majd, hogy milyen irányt vesznek az új F1-es erőforrások a jövőben. A jelenlegi motorgyártók, tehát a Ferrari, a Mercedes és a Renault mellett érdeklődő félként az Audi és a Porsche is jelen lesz. A Honda már nem vesz részt rajta, hiszen ők az idény végével kivonulnak.

Helyettük azonban a Red Bull is érdekelt, hiszen ők a következő évtől a japánoktól veszik át a motorokat, és azokat fogják futtatni az autóikban. A megbeszélés középpontjában a fenntartható üzemanyagok, valamint a hibrid és a hagyományos hajtás eloszlása lesz majd.

A bikások csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy a sorozatnak most esélye van, hogy „valami igazán jót tegyen a sportért” az új erőforrások bevezetésével, és nem kellene szinte semmit továbbvinni a jelenlegi motorokból, mivel azok túlságosan is drágák és bonyolultak.

Emellett arra is tett utalást, hogy érzése szerint a tervezett 2025 helyett inkább egy évvel hátrébb kéne tolni az újgenerációs hajtóegységek bevezetését.

Még több F1 hír:

„Ez a motor a következő tíz évben velünk lesz, ha majd bevezetik. Én több időt szánnék arra, hogy valami izgalmassal, eltérővel és relevánssal álljunk elő, amely megfelel a költségek és a teljesítmény kritériumának, valamint szorosabb versenyzést tesz lehetővé.”

„Persze a hangot és az érzelmeket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Számomra ezeket a dolgokat kellene leginkább a fókuszba helyezni. Nagy kár lenne, ha átvennénk a jelenlegi nagyon drága motorokat, és megpróbálnánk olcsóvá tenni azt. Nem repülhetsz az első osztályon, miközben fapados jegyért fizetsz” – élt hasonlattal Horner.

„Remélhetőleg van lehetőség arra, főleg akkor, ha csak ’26-ban jön, hogy egy fenntartható motorral rukkoljunk elő, amely környezetbarát, amely bioüzemanyagot használ, amely egy tiszta lapot jelent mindenki számára.”

„Talán egységesíthetünk is néhány elemet, a költségeket pedig egyértelműen kontroll alá kell vonni, ahelyett, hogy csak továbbvinnénk azt, amink most van.” Az Audi és a Porsche jelenléte pedig nem meglepő, hiszen a Volkswagen Csoport továbbra is érdeklődik egy lehetséges projekt iránt, de ők is fenntartható és költséghatékony motorokat szeretnének.

Horner szerint a Red Bullnak is hasonló érdekei lehetnek, mint egy új gyártónak, aki be akar lépni az F1-be, még annak ellenére is, hogy számukra nem fontos az, hogy a közút szempontjából is relevánsak legyenek az erőforrások.

 

„Én azt mondanám, hogy az újonnan érkezők valószínűleg szintén tiszta lapot szeretnének. Azt azonban meg lehet érteni, hogy a jelenlegi gyártók sokat fektettek a mostani motorjukba, ezért szeretnék, ha abból valamennyi átkerülne a jövő hajtóegységeibe is.”

„Most azonban nagyon magasak a költségek, és eddig nem sikerült megoldást találni arra, hogy miként tudnánk ezt csökkenteni. Ez tehát nem olyan egyszerű, mint bevezetni egy költségsapkát, mivel a motort sokkal nehezebb felügyelni, hiszen számos aspektusa van.”

Horner emellett úgy érzi, hogy a tiszta lapnak magában kéne foglalnia a tesztpados idő korlátozását is, hogy „kreativitásra ösztönözze” a csapatokat, valamint egy „biztonsági hálót”, hogy az esetlegesen lemaradó gyártók vissza tudjanak zárkózni.

„Valami relevánssal és megfelelővel kell előállnunk. Persze itt nem csak a motorról van szó, mert egy olyan autóba kell kerülnie, amely kis légellenállást generál, hogy hatékony is tudjon lenni. Tehát a karosszériára is nagyon komoly hatása van.”

„Számomra tehát az lenne az ideális, ha 2026-ban tiszta lappal kezdenénk.” Ettől függetlenül a brit úgy érzi, hogy a végső döntést az FIA-nak és a kereskedelmi jogok birtokosának kell meghoznia.

Gasly továbbra is kapaszkodni próbál a múlt heti gondjai miatt

megosztás
hozzászólás
A szabadedzések összesített eredményei: Mercedes-fölény a hűvös pályán
Előző cikk

A szabadedzések összesített eredményei: Mercedes-fölény a hűvös pályán

Következő cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Brit Nagydíj - Sprintkvalifikáció (LIVE)

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Brit Nagydíj - Sprintkvalifikáció (LIVE)
Hozzászólások betöltése