A Red Bull tehetséges pilótát igazolt

A Red Bull Junior Team bejelentette, hogy szerződtették a Forma-3-ban remekül szereplő tehetséget, Pepe Martit – a 18 éves pilóta a 3. helyen áll a bajnokságban.

Pepe Martí

Pepe Marti idén futja a második szezonját az F3-ban a Campos Racing színeiben, a második év pedig meghozta számára az áttörést: már az első futamon diadalmaskodott, azóta pedig további két győzelmet szerzett, amivel a pontverseny 3. helyét foglalja el a monzai szezonzáró előtt.

A spanyol versenyzőt korábban már méltatta Helmut Marko, tegnap este pedig a Red Bull Junior Team a közösségi médiában számolt be arról, hogy Marti is Red Bull-junior lett.

Még több hír:

Marti a megállapodás után új sisakdesignt fog használni, amelyen a Red Bull színei a leghangsúlyosabbak, emellett pedig továbbra is fellelhető az Alonso-inspirálta design a „bukón”, hiszen Marti Alonso protezsáltja az A14 Managementen keresztül.

Az F3 ma már időmérőt rendez, a teljes pénteki motorsport-programot itt tudjátok elérni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Helmut Marko elmondta, melyik csapatnak „szurkol”, hogy megszakítsa a Red Bull sorozatát
Következő cikk Alonso kész "extra kockázatokat" vállalni, ha a futamgyőzelemről van szó

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország