A Red Bull tanácsadója szerint manapság túl vannak fizetve a versenyzők

megosztás
hozzászólás
A Red Bull tanácsadója szerint manapság túl vannak fizetve a versenyzők
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. febr. 12. 6:42

Helmut Marko két érvet is felsorakoztatott álláspontja védelmében, miszerint manapság túl vannak fizetve a mezőny tagjai. A csoportba valószínűleg nem tartoznak bele a Red Bull tehetségei, akiket mindig rövid pórázon tartottak.

Amikor Vettel még a Red Bullnál volt és sorra nyerte a címeket, a fizetése sosem érte fel Alonso-magasságokba, hogy csak egy nevet említsünk. A Red Bull nem arról híres, hogy „tejben-vajban” fürösztené versenyzőit, persze azt is hozzá kell tenni, hogy saját nevelésekről beszélünk, sokat fektetnek a karrierjükbe. Marko elmagyarázta, miért mondhatjuk joggal azt, hogy túl vannak fizetve a versenyzők.

„A versenyzők túl vannak fizetve manapság”- mondta Marko a spanyol AS-nek. „Először is azért, mert kicsi a kockázata annak, hogy komoly vagy halálos baleset történjen. Másodszor pedig azért, mert láthattuk, hogy az olyan fiatal tehetségek, mint Verstappen vagy Wehrlein könnyedén pályán tudják tartani ezeket az autókat 100 körön keresztül”- érvelt az osztrák.

„Amikor a dolgok még máshogy festettek, Vettelnek is meg kellett állnia pihenőt tartani, mivel nem volt hozzászokva ehhez a nagy igénybevételhez. Mindez azt jelenti, hogy most könnyebb vezetni az autókat, a versenyzőknek kevesebb a dolguk”- tette hozzá Marko.

Következő Forma-1 cikk
Hivatalos képek érkeztek Vettel gokartos tesztjéről

Előző cikk

Hivatalos képek érkeztek Vettel gokartos tesztjéről

Következő cikk

Vandoorne a Super Formula bajnokságban folytatja tovább

Vandoorne a Super Formula bajnokságban folytatja tovább

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING