A Red Bull tanácsadója jó döntést hozott: „Cunoda szenzációs volt!”

Helmut Marko, az osztrákok tanácsadója és tehetségkutatója úgy érzi, hogy megérte bíznia Juki Cunodában, aki remekül teljesített a bahreini előszezoni teszt során, ez pedig mutatja, hogy jó döntés volt őt leigazolni az AlphaTaurihoz.

A Red Bull tanácsadója jó döntést hozott: „Cunoda szenzációs volt!”

Cunoda eléggé a figyelem középpontjába került, miután sikerült neki megfutnia a teszt második leggyorsabb körét. Bár a jó ideje részben annak is volt köszönhető, hogy a japán hamarabb nyitotta a DRS-ét, mint a többiek, az újonctól azt nem lehet elvitatni, hogy szépen ment a három nap során.

Marko pedig ennek megfelelően meg is dicsérte a fiatal tehetséget: „A mi Juki Cunodánk csak 20 éves, és még csak másfél napot töltött abban az autóban. Szenzációs teljesítményt tett le az asztalra” – hangsúlyozta a szakember az RTL-nek.

Még több F1 hír:

Cunodának eddig nem sok tapasztalata volt F1-es autóval, hiszen korábban csak az STR14-es modellt, valamint a tavalyi AT01-et vezethette különböző tesztek során. Ami pedig a mostani idejét illeti, mindössze 93 ezreddel maradt el Verstappen legjobb időeredményétől.

„Autó nélkül persze nem fog menni. Én viszont úgy tippelem, hogy az AlphaTauri a középmezőny elejében lesz, amely egyébként is nagyon szoros.” Marko még az Alpine-t, a Ferrarit és az Aston Martint sorolja abba a kategóriába, miközben szerinte a McLaren kicsit előrébb van.

„Kemény küzdelemre számítunk. A pályától függően dől majd el, hogy ki lesz elöl. Ismét hangsúlyozni szeretném viszont, hogy Cunoda szenzációs volt!” – zárta gondolatát a Red Bull tanácsadója.

Perez tudja, még van mit tanulnia az autóról

megosztás
hozzászólás
Két csapatvezető nagyon szeretné, ha jövőre megnövelnék a tesztnapok számát

Előző cikk

Két csapatvezető nagyon szeretné, ha jövőre megnövelnék a tesztnapok számát

Következő cikk

Új motor mellé új üzemanyag is dukál – a Red Bull mindent bevet

Új motor mellé új üzemanyag is dukál – a Red Bull mindent bevet
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Yuki Tsunoda
Csapatok AlphaTauri
Szerző Egri Dávid