A Red Bull szerint Verstappen számára Albon az ideális csapattárs

Úgy tűnik, hogy a Red Bull megtalálta Daniel Ricciardo utódját, aki nem más mint Alexander Albon. Dr. Helmut Marko ismét kizárta azt, hogy Nico Hülkenberget alkalmazzák, aki hamarosan kikerülhet az F1-ből.

Alexander Albon, Red Bull Racing, signs an autograph for a young fan

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A Red Bullnál Pierre Gasly kezdte meg az évet Max Verstappen mellett, de a francia a Magyar Nagydíjat követően már újra a Toro Rossónál találta magát a rossz teljesítménye miatt. A helyét Alexander Albon, a thai újonc vette minimális tapasztalattal a háta mögött a Forma-1-ben. Eddig azonban úgy néz ki, képes lesz elvégezni azt a munkát, amit várnak tőle.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, Verstappennek szüksége van egy olyan csapattársra, aki nagyon közel áll hozzá, és úgy gondolom, Albonnal meg is találtuk ezt a versenyzőt. Eddig nagyon jól teljesít, és folyamatosan fejlődik.” - kezdte Dr. Helmut Marko a lapunknak adott exkluzív interjújában, miközben arra is kitért, hogy Albon hogyan teljesít eddig, miután a thai újonc pénteken autót tört, valamint 1 másodpercre volt Verstappen tempójától.

„Ne feledjük, Albon még soha ezelőtt nem járt ezen a pályán itt Szingapúrban és csak két szabadedzésen van túl. Szóval a csapat számára is az a fontos, hogy Verstappen mellett egy erős csapattárs legyen. Ez a bajnokság szempontjából is fontos.” - tette hozzá az osztrák szakember, aki általában egyedül dönt a pilóták sorsáról a Red Bullnál és a Toro Rossónál.

 

Albon tehát igen jó helyzetben van ahhoz, hogy hamarosan megerősítsék a helyét 2020-ra: „Azt mondtuk egymásnak, kicsit tovább akarunk várni, de az eddig látott eredmények alapján azt mondhatom, hogy igen, Albon 2020-ban is velünk lehet. Nem fogjuk megvárni a döntéssel a szezon végét, szóval a Mexikói Nagydíj után már tudni fogják.”

Marko röviden kitért Nico Hülkenbegre is, aki nem szerepel a listájukon. Korábban a médiában az osztrák már elmondta, hogy a németet nem tartja elég jónak ahhoz, hogy a Red Bull versenyzője legyen, valamint az is kiderült, hogy augusztusban a pilótát megkérte, ne hívja fel többet, ami egy igen kellemetlen helyzet lehetett.

„Van egy Red Bull Junior programunk, ami a felállásunkat alkotja. Hülkenberg egyáltalán nem fér ebbe bele. Ráadásul, ha megnézzük Albon teljesítményét, akkor miért is kellene egy külsős versenyzőt alkalmaznunk?”


Egy régebbi felvétel a versenyautózás világából, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy adott esetben milyen káosz alakulhat ki a bokszutcában. Ritkán lát hasonlót az ember. Érdemes megnézni a Ferrarikat, hogy mit csinálnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jöhetnek a „nyílt-forrású” elemek az F1-ben
Következő cikk Hamilton kipucolta Instagramját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország