A Red Bull szerint Verstappen a dobogóért mehetett volna a kimis incidens nélkül

Christian Horner nagyon sajnálja, hogy Max Verstappen már a rajtot követően kiesett, betudhatóan annak, hogy röviddel azelőtt összeütközött Kimi Räikkönen autójával, amit az FIA versenybalesetnek minősített.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, crashes on the opening lap

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, crashes on the opening lap

Joe Portlock / Motorsport Images

A Red Bull-Honda számára ma Alexander Albon, a csapat újonca hozta a pontokat, aki a Magyar Nagydíjon még a Toro Rossót vezethette, most pedig már Max Verstappen csapattársaként harcolhat a jobbnál jobb helyekért. A thai végül az 5. helyen ért célba, felzárkózván a mezőny utolsó feléből, mivel a „bikák” egy taktikai motorcserét hajtottak nála végre, valamint hasonló okok miatt az időmérőt sem futhatta végig.

Még több F1 hír:

Verstappen versenye nem sokáig tartott, mivel azt első kör elején beleállt a falba az akkor már sérült autójával, ami a Kimi Raikkonennel való ütközés következtében hibásodott meg. A finn elmondása szerint nem látta a hollandot, és a Red Bull csapatfőnöke is csak ezt a verziót tudja elképzelni, de ez nem az első ilyen eset volt közöttük.

„Max a tavalyi Magyar Nagydíj óta figyelemre méltóan vezet, és azóta 21 futamon keresztül mindig a legjobb ötben tudott végezni, vagy bármi más is volt. Szóval egy igen erős statisztikája volt eddig a pontig. Ha megnézzük a 2016-os évből a visszajátszást az eseményről, akkor szinte pontosan lemásolták a dolgot.”

„Talán Kimi nem látta őt. Nem hiszem, hogy Kimi tudta, hogy ott van Max. A probléma az volt, hogy rosszul rajtoltunk. Ez pedig mindig nehézséget jelent, és sajnos sokba is került így. A sérült lengőkarral pedig már nem volt mit tenni. Maxnek szerintem a sebessége meglett volna ahhoz, hogy a Mercedesszel és a Ferrarival versenyezzen.”


A Motorsport.com egy nagyon látványos 3D-s animációt készített a Forma-1 elképzelt 2021-es autójáról, felhasználván benne az eredeti terveket is. Egy igazi technikai csemege a rajongóknak.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Talán a megfelelő ember nyert a megfelelő időben
Következő cikk Nem lehet könnyek nélkül: így tisztelegtek az elhunyt Hubert előtt (képek)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország