BRÉKING

A Red Bull szerint túl sokáig vártak Monzában az időmérőre

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting túlságosan is a biztonságra játszott, amikor szombaton nem engedte el a mezőnyt a kvalifikációra.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing RB13 runs wide

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing RB13 runs wide

Sutton Images

A Red Bull első embere, Christian Horner hangot adott Whiting "túl konzervatív" hozzáállásának, ugyanis az Olasz Nagydíj időmérő edzésére 2.5 órát kellett várnunk.

Az éjszakai heves esőzések, illetve a további záporok miatt Monzában komoly vízmennyiség gyűlt össze, és az időmérő első öt percében Grosjean össze is törte a Haast. Ekkor jött a piros zászló, ami több mint két órán keresztül el sem tűnt.

Whiting ugyanis a vízátfolyások miatt aggódott, és nem találta elég biztonságosnak az autók kiengedését. Csakhogy az újraindítás után 10 perccel a versenyzők már interekre is váltottak.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

Bár a végén az időmérőt megrendezték, a szurkolók és a csapatok is frusztráltak maradtak, és Horner is azon a véleményen van, hogy Whiting túlságosan sokáig várt.

"Ha őszinte akarok lenni, akkor szerintem túl konzervatív volt, mind a Forma-1-ben, mind a Forma-2-ben. Kicsit túl konzervatívnak tűnt." - mondta Horner, miután az F2-es versenyt az SC mögött kezdték meg a rossz időjárás miatt. 

"A Forma-1 nem csak jó időben indulhat el, de szerintem érthető, hogy a biztonság szempontjából miért volt ilyen sok vita. Azonban még mindig azt gondolom, hogy előbb is elindulhattunk volna, mint tettük."

Ez a probléma a Stratégiai Csoport következő ülésén is szóba jön majd? "Szerintem ez sokkal inkább az FIA belső problémája, semmint a Stratégiai Csoport témája."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams nem engedheti meg, hogy 2017 megismétlődjön
Következő cikk Perez nagyon közel áll a szerződéshosszabbításhoz a Force Indiánál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország