BRÉKING

A Red Bull szerint jó a Forma-1-nek, hogy ilyen jó a „tavalyi Ferrari” a Haas színeiben

Christian Horner a Forma-1 szempontjából pozitívan értékelni az újonc Haas teljesítményét, mely eddig meglepően jól szerepel.

Gené Haas csapatára először sokan csak legyintettek, majd mindeközben egyre inkább kezdett kirajzolódni a kép az istálló körül, mely komoly technikai segítséget kapott a Ferraritól.

Ezzel együtt a Haas egy nagyobb költségvetéssel és a világ egyik legjobb szélcsatornájával kezdte meg a munkát a Forma-1-ben, így a projekt össze nem hasonlítható azzal, amit a Marussia, a Caterham, vagy épp a HRT tett le az asztralra.

A Haas Ausztráliában a 6., míg legutóbb Bahreinben az 5. helyen ért célba, és ezt nagyrészt saját erőből. Romain Grosjean jelenleg az ötödik pozíciót foglalja el a bajnokságra, ami egyelőre nagyon is álomszerű.

„Hogy őszinte legyek, ez nem egy rossz dolog.” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a motorsport.com kérdésére.

„Ez megmutatja, hogy 600 ember, és 200 millió euró nélkül is lehetsz versenyképes.” – tette hozzá Horner, aki korábban úgy nyilatkozott az autóról, hogy az valójában a tavalyi Ferrari.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Kimi mit lerendez az elején?:D A többi felvétel se kutya... fotó: dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. április 8.

Horner szerint még mindig sokkal jobb ezt látni, mint azt, amikor egy csapat hátul küszködik, és versenyről versenyre csak vergődik, és gyakorlatilag a szerepe minimális a Forma-1-ben. Nem beszélve arról, hogy az olyan tehetség, mint Romain Grosjean egy igencsak versenyképes autóval bizonyíthat.

Horner egészen közelről figyelhette azt, hogy Grosjean 5. lett Bahreinben.

„Gyorsak voltak, és a stratégiájuk is jól működött. Agresszívek voltak, lágy gumin voltak kint és három kiállással mentek. Ez egy jó autó, és igen, a tavalyi Ferrari még mindig elég jól megy…”

Gunther Steiner, a Haas csapatfőnöke továbbra sem foglalkozik a kritikákkal, ami a legkevésbé sincs hatással a munkájukra. A szakember szerint mindenkinek magába kell néznie, hogy miért vannak ott, ahol, és sokkal jobb, ha saját magukkal foglalkoznak.

„A szabályok pedig mindenki számára azonosak. Semmi eltérőt nem csináltunk a többiekhez képest, amit bárki más ne tehetne meg, ezért úgy érzem, nincs takargatni valónk.”

„Mindenki tudta, hogy mit csinálunk, de azt gondolom, sokan nem számítottak erre. És most itt van az, amikor meglepődnek. De nem aggódom a kritikák miatt. Az emberek mindig élnek a kritika lehetőségével. Inkább kritizáljanak minket a jó munka miatt, minthogy sajnáljanak, mert rosszul csináljuk a dolgunkat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Maratoni motorhasználatra készül a Red Bull és a Renault: 4200 km egy erőforrással?
Következő cikk Magnussen egyelőre nagyon szerencsétlen a Renault-val

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország