A Red Bull szerint ironikus, hogy az utolsó szezon hozhatja a legnagyobb izgalmat

Christian Horner szerint a 2020-as szezon a legnagyobb izgalmakat ígéri a hibrid-korszak bevezetése óta, a Red Bull első embere "ironikusnak" találja, hogy éppen a 2021-es váltás előtti utolsó szezonban várható a legnagyobb csata.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Simon Galloway / Motorsport Images

Az új motorszabályok 2014-es bevezetése óta a Mercedes verhetetlennek bizonyul, idén is begyűjtötte a konstruktőri és az egyéni világbajnoki címet. Ez idő alatt a Ferrari csak próbálkozásokra volt képes, a Red Bull pedig már a futamgyőzelmeknek is örült. Ugyanakkor az idei szezon második felében mindkét rivális talált fejlődési lehetőséget, és szakaszosan, de megszakította a Mercedes uralmát.

 

Christian Horner azt reméli, hogy ez a fejlődés töretlen marad, és jövőre még versenyképesebb lesz az istálló, ám a Red Bull első embere szerint félő, hogy ez a kiegyenlítettség véget is ér a 2021-es szabályok bevezetésével.

"Nagyon domináns időszakon vannak túl, külön gratuláció Lewis Hamiltonnak a hatodik bajnoki címhez. A Mercedes a viszonyítási alap, de a mezőny kicsit szorosabb lett. Azonban általában egy szabályozási változás szétszórja a mezőnyt. Ironikus, hogy a 2020-as szezon lehet a legszorosabb, három főszereplős csatával, mielőtt minden megváltozik 2021-ben" - jelentette ki a Red Bull csapatfőnöke.

Még több F1 hír:

Horner szerint a Red Bull remekül zárta a 2019-es szezont, és azt reméli, hogy ez a lendület viszi tovább a csapatot a téli időszakra, amikor a 2020-as autó fejlesztésének hajrája zajlik majd, miközben a csapatok már javában készülnek a 2021-es változásokra. "Ez az év még mindig az átmenet éve volt az új motorszállító partnerünkkel. El kell, hogy mondjam, hogy minden elismerésem a Hondáé az idén bemutatott fejlődéséért" - jelentette ki Horner.

"Nagyszerű fejlődést produkáltunk, voltak győzelmeink, elértünk néhány pole-t, még ha végül csak egyszer indulhattunk az első helyről, és versenyben voltunk pár futamon még a győzelemért. Monacóban nagyon versenyképesek voltunk, Magyarországon szintén, meg is nyerhettük volna a versenyt, és most az Egyesült Államokban is hasonlóan voltunk versenyképesek. A megfelelő röppályán vagyunk, fontos, hogy tovább vigyük ezt a pillanatot a télre, hogy aztán jól kezdődjön az új szezon" - értékelt Horner.


Fernando Alonso folytatja a felkészülését élete első Dakar viadalára, melynek részeként jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodik, és gyűjti tovább a terepralis kilométereket a Toyota Hilux volánja mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappent nem érdekli a hírnév
Következő cikk Russell: Sokkal nagyobb problémák vannak a világban, mint az F1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország