A Red Bull szerint az új szabályok az intelligenciát is díjazhatják

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a 2021-es szabálytervezetről beszélt, amelyben azt is elmondta, szerinte hogyan működhetne a parc fermé megváltoztatott szabálya, illetve úgy gondolja, a szabálymódosítások az intelligenciát is díjazhatják az erőforrások mellett.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az F1 nemrég küldte el a csapatoknak a 2021-es szabályok tervezetét, amelynek része többek között az is, hogy a sajtótájékoztatatók péntek délelőttre „vándorolnak”, míg az első két szabadedzésre péntek délután kerül majd sor. Ezenkívül már péntek reggel el kell dönteniük a csapatoknak, hogy milyen alkatrészekkel állnak majd rajthoz az időmérőn és vasárnap.

A cél ezekkel a változtatásokkal az, hogy csökkentsék a költségeket, növeljék a kiszámíthatatlanságot, illetve csökkentsék a versenyhétvégéken töltött napokat – ugyanis az új menetrendnek köszönhetően az istállóknak elég lenne egy nappal később megérkezniük a pályára.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy gondolja, hogy úgy működhet ez a változtatás, ha a parc fermé nem lesz annyira szigorú, mint jelen állás szerint.

Még több F1 hír:

„Esélyt kell adnunk ezeknek a dolgoknak, hogy megnézzük, hogyan működnek, aztán meglátjuk, milyen hatásuk lesz a költségekre. Viszont el kell kerülni a potenciális nem kívánt következményeit az alábbi szabály bevezetésének.”

„Szóval talán ahelyett, hogy totálisan szigorú lenne a parc fermé, továbbra is meg kellene hagyni a lehetőséget a rugók és a szárnyak szintjének a megváltoztatására, talán kellenének engedélyezett alkatrészek, ahelyett, hogy teljesen bináris lenne az egész szabály. Értelmes megoldásnak tűnne, ha lenne egy bizonyos mértékű engedélyezett alkatrész.”

Az aktuális szabályok szerint a felfüggesztés beállításai és az aerodinamikai optimalizálások is a tiltott kategóriába tartoznak az első szárny szintjének megváltoztatása mellett. Teoretikusan az új alkatrészek csökkentett teszt és használati lehetőségeinek célja, hogy a csapatok kevesebb pénzt költsenek a fejlesztésükre.

Ennek a mellékhatásaként az istállók a fókuszukat a szimulátoros és tesztpados munkájukra állíthatják át, amelynek következtében a költések iránya változna meg. Ugyanakkor Horner szerint a parc fermé szabályok megváltoztatása a költségvetési sapka mellett, amely valószínűleg 175 millió dollár lehet, az intelligenciát is díjazná az erőforrások mellett.

„Az okosabb csapatok mindig előnyt tudnak szerezni. Ezt lehet látni a Formula 2-ben is. Vannak csapatok, akik az ugyanolyan autók ellenére gyorsabbak tudnak lenni a többieknél. Ez azoknak az embereknek köszönhető, akik a csapatban dolgoznak, illetve annak, hogy jól használják fel az erőforrásaikat. A Forma-1 ennek az extrém verziója.” – magyarázta a csapatfőnök.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jövőre lesz gyümölcse a McLaren munkájának
Következő cikk Ezt teheti a Ferrari a fellebbezés helyett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország