A Red Bull szerint az autójuk nem távolodott el Pereztől

A bikások főmérnökeként tevékenykedő Paul Monaghan igyekezett kisebbíteni Sergio Perez azon szavait, miszerint az RB18 már nem a neki megfelelő irányba fejlődik, és ezért sem megy most olyan jól Max Verstappenhez viszonyítva.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB18

Az Osztrák Nagydíj csütörtökjén a bajnoki második helyezett elmondta, hogy az utóbbi futamokon már nem feküdt neki annyira a Red Bull autója, mint a szezon korábbi részében.

Monaghan most ragaszkodott ahhoz, hogy a csapaton belül nem akarják szándékosan inkább Verstappen felé elmozdítani a kocsit, és az utóbbi időben látott változások csak a fejlesztési folyamat természetes részének minősülnek.

„Nem tettünk szándékos lépést abba az irányba, hogy kevésbé legyen számára komfortos. Nem könnyű egy autót gyorsabbá tenni, és ha a szigorú szabályok és keretek között találsz valamit, amivel picivel jobb lehet, akkor azt igyekszel is megvalósítani.”

Még több F1 hír:

„Ilyenkor végigmész a kutatási folyamaton, majd elkészíted, végül pedig kiértékeled. És ha úgy tűnik, gyorsulhat vele az autó, akkor rajta fogod hagyni. Az meglehet, hogy Max ezt könnyebben tudta átvenni. Talán az ő beállításai kicsit jobban illenek hozzá. Arról viszont nincs szó, hogy az autó paraméterei kőbe lennének vésve, és Checo ne tudna változtatni a beállításokon.”

„A részünkről ráadásul butaság lenne, ha utána nem próbálnánk meg segíteni neki, hogy többet hozhasson ki belőle. Mindkét bajnokságért harcolunk, ezért mindkét autónknak a Ferrari és a Mercedes előtt kell végeznie, és mindent meg is teszünk, hogy ez megvalósuljon” – magyarázta Monaghan.

Szerinte megvannak a módszerek arra, hogy Perez számára is újra komfortosabb legyen az RB18. „Képesnek kell lennünk arra, hogy találjuk valamit, ami kicsivel jobban a kedvére való. A két pilóta közötti egyensúly egy szezon során pedig amúgy is ide-oda mozog.”

A mérnök szerint tehát arról szó sincs, hogy az új fejlesztésekkel direkt Verstappen irányába indultak volna el, csak jelen pillanatban, a jelen beállításokkal és konfigurációval ő többet tud kihozni az autóból, mint Perez, de ez nem jelenti azt, hogy ez így is marad, és mindent megtesznek, hogy a mexikói pilótájuk ismét megtalálja a számára legjobb utat.


Carlos Sainz szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta ezt a nagy balesetet

Ezért nem tudott Alonso olyan jó időt futni a pénteki időmérőn

megosztás
hozzászólás

Magnussent meglepi, hogy a Haas fejlesztések nélkül is versenyképes

Albonnak tetszik a felturbózott Williams, amit szerinte nehezebb vezetni

Feliratkozás