A Red Bull szerint a Mercedes masszív előrelépésre lehet képes

Az első silverstone-i verseny ismét a Mercedes fölényéről szólt. A sima kettős győzelmüket csak az utolsó körökben látott dráma tudta megakadályozni. A Red Bull és Max Verstappen szinte végig a harmadik helyen haladt, és látszólag esélye sem volt a csillagosok ellen.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A futam után a csapatfőnököt, Christian Hornert kérdezték arról, hogy szerinte milyen közel lehetett a Mercedes a maximális teljesítményéhez. Ő elmondta, hogy elég jól tudják, hogy mit csinál az ellenfél, és csak rajtuk áll, hogy csökkentsék a lemaradásukat.

„Biztos vagyok benne, hogy a verseny különböző szakaszaiban csak menedzselik az autót. Elég jól tudjuk, hogy mit csinálnak. Nyilván remek autójuk van, és szerintem átlagban olyan 0,3 és 0,4 tizedmásodpercen belül voltunk hozzájuk képest körönként” – mondta a vélt különbségről Horner.

„Most rajtunk áll, hogy csökkentsük a meglévő hátrányt, főként az ehhez hasonló helyszíneken” – utalt Silverstone-ra.

Még több F1 hír:

Sokszor valóban nehéz megmondani, hogy ténylegesen mire is képes a Mercedes, hiszen eddig gyakran tűnt úgy, hogy csak szórakoznak az ellenfelekkel, és nem mutatják meg valódi erejüket. A Horner által említett különbség az időmérőn egy másodperc körüli volt, ami viszont már nagyobb fejtörést okoz a Red Bull Racing csapatának.

Horner nem tudja, hogy ez az időmérős motormód miatt van, vagy esetleg a DAS is komoly szerepet játszik-e benne. „Most ezt próbáljuk kitalálni. A Mercedesnek igazán elképesztő tempója volt egy körön."

Látni lehetett az FP3-ban, a Q1-ben és a Q3-ban is, hogy milyen masszívan előre tudnak lépni. Igyekszünk megérteni, hogy honnan ered ez a teljesítmény” – zárta gondolatát a Red Bull csapatvezetője."

Verstappen nem ilyen optimista a Mercedes elleni küzdelmet illetően.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Megvolt a meghallgatás, péntek délelőtt hoznak ítéletet a Racing Point ügyében
Következő cikk Hamilton nem ilyen bajnokságban reménykedett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország