A Red Bull számára egyértelmű, hogy hol kell fejlődniük
A világbajnok Max Verstappen és a Red Bull műszaki igazgatója, Pierre Wache szerint is egyértelmű, hol kell a jelenleg a Forma-1-et uraló csapatnak fejlődnie jövőre: a lassú kanyarokban és a kerékvetőkön.
Az RB19 egyetlen 2023-as vereségét egy olyan pályán szenvedte, ahol két elem is közrejátszott a hibákkal az autó magasságának beállításai közben, így Carlos Sainz tudott nyerni Szingapúrban. Az Autosportnak adott exkluzív interjújában Verstappen azt mondta, a csapatnak „segít, ha tudjuk, milyen irányba megyünk”, amikor a Red Bullnak a 2023-as idényre a 2021-es költségvetési plafon átlépése miatt csökkentett szélcsatornás idejéről beszélt.
Arra a kérdésre, hogy emiatt most mibe fogja a Red Bull az energiáit fektetni az RB19-es – a Forma-1 történelmének legmeggyőzőbb autója a statisztikák szerint – finomhangolásával, Verstappen úgy felelt: „Főleg az utcai pályákba, alacsony sebesség, kerékvetők ilyenek, ezekben nem mi vagyunk jelenleg a legjobbak.”
Az Autosport aztán az Abu-Dzabi szezonzárón szembesítette a pilóta véleményével Wachét, aki megerősítette a holland helyzetfelmérését, azonban rámutatott, óvatosnak kell lenniük és nem feláldozni az RB19 leghasznosabb jellemzőit azért, hogy a pár nehezebb gyengébb pontot kiküszöböljék:
„A csapat ugyanezt a gyengeséget látja, de talán más szemszögből, mint Max, mert ő a pilóta, mindenesetre jól összefoglalja, min fogunk dolgozni a következő szezonra. A lassú kanyarok egyértelműek. A derékszögű kanyarokban nem mi vagyunk a legjobbak, ezt láthattuk a bakui időmérőn, de Szingapúr se volt valami fantasztikus.”
„Emellett az, ahogy a kerékvetőkre ráfutunk és ahogy a buckás pályákkal megbirkózunk, szintén nem tökéletes, ezen is javítanunk kell. A rendszerünkben és ebben a sportágban semmi sincs azonban ingyen és lehet valaminek az összesített potenciálján javítani, de az általában az autó egy más aspektusát is módosítani fogja.”
„Óvatosnak kell lennünk, hogy véletlenül ne építsük le az erősségeinket. Ezen próbálunk dolgozni, valahogy javítani a gyenge pontjainkon, de anélkül, hogy túl sokat ártanánk azokon a helyeken, ahol erősek vagyunk.”
Jean Todt mindeközben arról beszélt, hogy Fernando Alonso 2005-ös bajnoki címe mutatja, semmi sem garantálja, hogy jövőre is Max Verstappen uralja majd a Forma-1-et.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.