„A Red Bull pontosan ezt keresi évek óta!”

A korábbi F1-es pilóta Jolyon Palmer az Azeri Nagydíjat követően a futamgyőztes Sergio Perezt méltatta, viszont azt is hozzátette, véleménye szerint több olyan hétvégét fogunk még látni, amikor Checo messze lesz a csapattársától.

„A Red Bull pontosan ezt keresi évek óta!”

Sergio Perez nagy meglepetésre győzni tudott a hatodik Red Bull-os futamán, ennek köszönhetően pedig sokan méltatják a mexikói versenyzőt, aki a hibrid-éra első olyan pilótája, aki két csapattal is győzni tudott.

A BBC Chequered Flag című podcastjében a korábbi Forma-1-es versenyző és GP2-bajnok Jolyon Palmer nyilatkozta azt, hogy pontosan arra van szüksége a Red Bullnak, amit Pereztől láthattunk Bakuban.

Még több F1 hír:

„Pontosan azt várja egy topcsapat a második számú versenyzőjétől, amit Perez Bakuban vasárnap mutatott. Vagyis hogy pontokat vegyen el Hamiltontól és ideális esetben ne verje meg Verstappent. Ez abszolút tökéletes munka volt Pereztől, ez az, amit a Red Bull évek óta keres.”

„Végre van egy olyan autójuk, ami esetlegesen világbajnoki címet szállíthat számukra, az időzítés pedig tökéletes, mert egy nagyon jó második számú versenyzőjük vezeti ezt az autót.”

Palmer azt is hozzátette, hogy szerinte Perez nem lesz ott mindig Verstappen környékén, és több olyan hétvége is lesz, amikor le fog szakadni a holland pilótától – ugyanakkor Bottas sincs ott mindig Hamilton nyakán.

 

„Nem kérdés, hogy Verstappen egy toppilóta, és nem hinném, hogy Perez folyamatosan képes lenne hozni a szintjét. Biztos vagyok benne, hogy lesznek még olyan hétvégék, amikor Checo le fog szakadni Maxról.”

„Ugyanakkor Bottas sincs ott mindig az élmezőnyben. Amikor egy olyan toppilóta a csapattársad, mint Hamilton vagy Verstappen, nem fogsz tudni végig egy szinten teljesíteni velük” – tette hozzá a korábbi F1-es.

Fellebbez a 15 évre eltiltott gokart-versenyző…

megosztás
hozzászólás
Villeneuve: Verstappen most magasabb szinten teljesít, Hamiltonnak sok olyan éve volt, amikor túl könnyen nyert!
Előző cikk

Villeneuve: Verstappen most magasabb szinten teljesít, Hamiltonnak sok olyan éve volt, amikor túl könnyen nyert!

Következő cikk

SZAVAZÁS: Szerinted ki lesz 2021 Forma-1-es világbajnoka?

SZAVAZÁS: Szerinted ki lesz 2021 Forma-1-es világbajnoka?
Hozzászólások betöltése