Perez és Hülkenberg is a Red Bull radarján - sajtóhír

Alexander Albon nem igazán nyújt meggyőző teljesítményt idén Max Verstappen mellett. A La Gazzetta dello Sport szerint a Red Bull emiatt most azt fontolgatja, hogy Sergio Perezre vagy Nico Hülkenbergre cseréli a brit-thai pilótát.

Perez és Hülkenberg is a Red Bull radarján - sajtóhír

Míg Max Verstappennek sikerült megszereznie a második helyet Oroszországban, addig Alex Albon még a dobogó közelébe sem jutott. A verseny nagyobb részét a mezőny második felében töltötte, és a végén mindössze az egyetlen pontot érő tizedik helyet sikerült elcsípnie.

Albonnak már nem ez volt idén az első elég gyenge teljesítménye, és hiába szerezte meg még Mugellóban élete első F1-es dobogóját, nem biztos, hogy ez megmentette a 2021-es ülését. Bár a Red Bull vezetői, Chrisitan Horner és Helmut Marko is többször megvédték már versenyzőjüket, most talán fordulatot vehet a helyzet.

Még több F1 hír:

Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint ugyanis a bikásoknál most már kezd betelni a pohár. A lap azt állítja, hogy a csapat most már új csapattárs után kezdett nézni Verstappen mellé.

„Most először fordul elő, hogy a Red Bull a saját berkein kívülre megy halászni, hiszen ott most jelenleg nincsen megfelelő pilótájuk, aki megugorhatná az előléptetést. Pierre Gasly visszatérése nem opció. Dietrich Mateschitznek ambiciózus tervei vannak a B-csapattal, és Gasly ennek fontos alapkövét képezi” – írják az olaszok.

Állítólag az energiaitalos cég most két jól ismert nevet dobott be a kalapba, akikkel kapcsolatban már egyébként is régóta folynak a spekulációk. „Az egyik Sergio Perez, kinek távoznia kell a Racing Pointtól Sebastian Vettel miatt, a másik pedig Nico Hülkenberg, aki idén két futam erejéig beugrott versenyezni, pont a mexikói helyére.”

Nico Hulkenberg, Racing Point

Nico Hulkenberg, Racing Point

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Jelenleg Perez a favorit, hiszen ő jelentős szponzorokat is hozna a csapathoz, és ezzel hozzájárulna annak gazdasági oldalához is. Végre megkapja a lehetőséget, hogy rendszeresen a dobogókért küzdjön, erre ugyanis az Alfa Romeónál vagy a Haasnál nem lenne esélye.”

Bár a Red Bull nyilvánosan továbbra is kiáll Albon mellett, és azt mondják, hogy nem akarják őt leváltani, a múlt alapján ez nem feltétlenül jelenti azt náluk, hogy ezzel biztonságban lenne a kérdéses pilóta.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy Perez átigazolása meg is fog valósulni, Hülkenberg jövő évi lehetőségei pedig eléggé korlátozottak. A Haas ugyan még nem döntött két versenyzőjéről, ezért ott lehet esélye, az Alfánál viszont benne van a pakliban, hogy Räikkönen marad, mellé pedig az egyik Ferrari-juniort, nagy valószínűséggel Mick Schumachert ültetik majd.

Hiába Bottas nagy szavai, ezzel nem cáfolt rá a kritikusokra...


A Project CARS 3 nagy trailere

megosztás
hozzászólás
Frank Williams egykori jobbkeze szerint Bottas "nem cáfolt rá senki kritikájára" hétvégén
Előző cikk

Frank Williams egykori jobbkeze szerint Bottas "nem cáfolt rá senki kritikájára" hétvégén

Következő cikk

Ne írjuk még le Verstappen 2021-es esélyeit!

Ne írjuk még le Verstappen 2021-es esélyeit!
Hozzászólások betöltése