A Red Bull őszintén élvezte, ahogyan Verstappen és Leclerc űzte egymást Silverstone-ban

Max Verstappen és Charles Leclerc az idei év eddigi legnagyobb és leglátványosabb csatáját vívta meg egymással a Brit Nagydíjon, aminek Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is nagyon örült.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, leads Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, and Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Úgy tűnik, hogy az FIA valóban szabad utat adott a versenyzőknek arra, hogy keményen versenyezhessenek egymás ellen, és mindezt mindenfajta szabálymódosítások nélkül. Charles Leclerc elmondta, már egy ideje érezte, hogy ezt akarják a vezetők, és miután Ausztriában ez végképp tudatosult benne, egyszerűen csak feljebb kapcsolt, agresszívebbé vált.

Még több F1 hír:

A Ferrari monacói versenyzője a harmadik helyről várhatta a startot, közvetlen Max Verstappen előtt, akivel a Red Bull Ringen volt egy rövidebb, de annál drámaibb csatája a győzelemért. Sokat nem kellett várnunk arra, hogy ismét összecsapjanak egymással, hiszen a Brit Nagydíjon keményen egymásnak feszültek, amiből akár egy baleset, kiesés is lehetett volna.

Végül minden rendben ment, és a két autó összeérése ellenére sem vizsgálták a helyzetet a szövetségnél, ami által sokkal jobbá vált a versenyzés. A Red Bull csapatfőnöke is örült ennek, aki egy igen izgalmas és látványos párbajról tudott beszámolni, mely hosszú körökön át tartott, sőt, még a bokszutcában is összecsapott egymással a két ifjú titán.

„Azt gondolom, ez egy nagyszerű verseny volt Max és Leclerc között. Igazán izgalmas volt az, amit kettejük között láthattunk. Sokszor a kerék a keréken küzdöttek. Ez az, amire mindenki vágyik a Forma-1-ben, és ezzel semmi gondunk nincs. Pontosan ez az a fajta versenyzés, amit látni akarunk, és ez egy remek folytatás volt kettejük között Ausztria után.”

Charles Leclerc, Ferrari SF90 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 wheel to wheel in the pit lane

Charles Leclerc, Ferrari SF90 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 wheel to wheel in the pit lane

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

„Leclerc a lágy gumikon rajtolt el, így volt némi előnye, különösen az első körökben. Max azonban jól bánt a gumikkal, azokat a megfelelő hőmérsékleten tartotta, és keményen nyomta. A Ferrari a szokásához híven az egyenesekben gyors volt, és nehéz volt megelőzni őket, de Max nem adta fel, és csak küzdött és küzdött.”

„Ezt követően úgy döntöttünk, hogy kiállunk a bokszba a friss gumikért. Leclerc ugyanakkor hajtott ki, mint mi. A két autó szorosan egymás mögött volt. Max volt hátrébb, de tudtuk, hogy egy gyorsabb kerékcserével eléjük kerülhetünk. A srácok megcsinálták, és Max egy kicsivel előbb indult el, amivel közvetlen Leclerc mellé került. Egymás mellett haladtak, a bokszutcában...”

„Max megtanulta a leckét Monacóban, de itt most több volt a hely. A kihajtást követően a hideg gumikon azonban kicsit szélesre vette a 3-as kanyart, ami lehetővé tette Leclerc számára, hogy visszamenjen elé, majd ismét egy nagyszerű verseny kezdődött el közöttük. Úgy éreztük, hogy gyorsabb az autónk, majd amikor a biztonsági autó a pályára gurult, ismét kihívtuk Maxet. Innen pedig már mindenki ismeri a történetet…”


A Red Bull és a Honda közös projektje erősen kezd beérni, miközben a 4-es specifikáció még be sem került az autóba, ami komoly előrelépést jelenthet a csapatnak az időmérő edzéseken.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amikor a Honda egy gombbal pörgeti az F1-es motorját: videó
Következő cikk LOL: Sainz Sade számát énekelte a 6. helye után Silverstone-ban (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország