A Red Bull nem zárja ki Vettel visszatérését

Jelenleg azonban nem téma az, hogy Pierre Gasly helyére egy új versenyző érkezzen, azonban Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója semmit sem zárna ki a jövőt illetően.

Sebastian Vettel, Ferrari, on a motorbike

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Sok éven át Sebastian Vettel volt a Red Bull legfontosabb versenyzője. A német volt az a pilóta, aki köré a csapatot építették, és akivel 2010 és 2013 között legyőzhetetlenek voltak. Ez a fajta dominancia azonban meg sem közelítette azt, amit a Mercedes mutat 2014 óta, hiszen Vettel 2010-ben és 2012-ben is csak a végjátékban győzte le a Ferrarit és Fernando Alonsót.

Még több F1 hír:

Vettel idő előtt távozott a Red Bulltól, miután Alonso távozásával megnyílt előtte az út, mely remek lehetőséget jelentett számára arra, hogy Maranellóban folytassa tovább. Ez volt az, amire mindig is vágyott. A négyszeres világbajnok azonban még mindig nem ért fel a csúcsra az olaszokkal és folyamatosan arról pletykálnak, hogy az év végén a szerződése ellenére továbbállhat, esetleg visszavonulhat. Legutóbb ismét arról írtak, hogy Alonso visszaveheti a helyét.

Adott esetben Vettelnek a Mercedesnél és a Red Bullnál is lehetne helye. A németeknél Lewis Hamiltont, míg az osztrákoknál Max Verstappent kellene legyőznie, a mezőny két legjobbját. Legalábbis sokan azt mondják, jelenleg Hamilton és Verstappen a legjobbak. Marko a Speed Week hasábjain elmondta, Pierre Gasly a gyengébb teljesítményei ellenére még mindig a bizalmát élvezi, és egyelőre maradhat.

„Pierre keményen dolgozik a csapattal Emiatt ma is a szimulátorban ül a gyárban, és nem itt van. Nem téma az, hogy lecseréljük őt, aki egy fiatal, a Forma-1-ben még nem sokat tapasztalt versenymérnökkel dolgozik együtt, ami biztosan nem segít neki a nehézségekben. A két barcelonai incidens után pedig nagyon bizonytalan volt, de ezzel együtt volt néhány erős versenye is. Közösen dolgozunk, hogy előrelépjünk.”

Marko azonban nem zárja ki azt az opciót, hogy Vettel újra Milton Keynesben dolgozzon: „Mint azt tudják, a Forma-1-ben semmi sem lehetetlen. Sebastian azonban 2020 év végéig kötött szerződést a Ferrarival.” 2015-re azonban szerződése volt a Red Bullal, mégis a Ferrarinál kötött ki. „Akkor azonban egy teljesítményhez kapcsolódót kilépési záradékot tartalmazott a szerződése, amit ki is használt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren öt évet várt a francia időmérős sikerre
Következő cikk Már csak egy szavazat kell ahhoz, hogy a Pirelli visszahozza a tavalyi F1-es gumikat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország