A Red Bull nem várja Albontól, hogy legyőzze Verstappent

Ettől független a thai versenyzőnek folytatnia kell a fejlődést, és arra törekednie, hogy jobb eredményeket érjen el, mint tavaly, mert azok idén már kevesek lehetnek az ülés megtartásához.

Max Verstappen, Alexander Albon, Red Bull Racing,  Red Bull Desert Racing at Skydive Dubai

Max Verstappen, Alexander Albon, Red Bull Racing, Red Bull Desert Racing at Skydive Dubai

Red Bull Content Pool

Max Verstappen sokáig egyedül vitte a hátán a Red Bull-Hondát, különösen az év első felében, amikor Pierre Gasly nagyon kevés pontot gyűjtött. Daniel Ricciardo utódjának egyáltalán nem feküdt az autó, és ez a csapatról is elmondható.

Még több F1 hír:

Dr. Helmut Markónál betelt a pohár, és a nyári szünet elején leváltották Gaslyt, akinek a helyét a Toro Rosso újonca, Alexander Albon ( Alex Albon ) vehette át. Gasly egycsapásra messze jobb teljesítményt kezdett el nyújtani a korábbi csapatánál, bizonyítván, hogy jó pilóta, addig a helyére érkezett thai társa jobban boldogult a Red Bull-Hondával.

Verstappen és Albon között azonban így is nagy volt a különbség a tempót illetően. Ez a folytatásában is hasonló lehet, így a Red Bull sem várja azt, hogy Alex legyőzi a sztárjukat, aki nemrég írta alá az új szerződését évi több mint 40 millió euróért cserébe.

„Nincsenek konkrét célok vele kapcsolatban a következő szezonra, csak folytatnia kell a fejlődését. Minden versenyét láthatták, amiket velünk teljesített, miközben egyre csak jobb lett. Brazíliában elég szerencsétlen volt, de ragyogóan ment.” - mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

„Az első évében két csapatnak is versenyzett, valamint nyomás alá került a Red Bullnál, miközben Max Verstappen lett a csapattársa. Nagyon jól kezeli ezeket a dolgokat, és úgy gondolom, hogy az egész csapatot lenyűgözte a hozzáállásával, a megközelítésével, a visszajelzéseivel, valamint a folyamatosan növekvő tempójával.”

Horner szerint Albon javára válhat az a tény, hogy a karrierje során több nehéz időszakot is megélt, kezdve azzal, hogy a Red Bull pár esztendővel ezelőtt kitette a programjából. „Ugyanazokkat az erényeket osztja meg, mint Max, aki képes megbirkózni a nyomással, és közben határozott. Azt hiszem, megmutatta ezt a határozott karaktert, és nem kétséges, hogy ez a stabilitás az előnyére válik majd.”


A legendás Forma-1-es illusztrátor Giorgio Piola eleveníti fel emlékeit a Williams FW14B-ről, minden idők egyik legjobb versenyautójáról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mi várható a Williamstől 2020-ban a Forma-1-ben? (videó)
Következő cikk Verstappen ma pályára gurul a Holland Nagydíj F1-es pályáján: nincs jó idő

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország