A Red Bull nem tud ajánlatot tenni Vettelnek, de a McLarennél új karriert kezdhet

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója sajnálja, de náluk nem jöhet szóba Sebastian Vettel, a korábbi pilótájuk, akivel 2020 és 2013 között mindent megnyertek a Forma-1-ben.

Sebastian Vettel, Ferrari

Jerry Andre / Motorsport Images

Ahogy az várható volt,Sebastian Vettel és a Ferrari szétválásának megerősítése felkavarta az állóvizet. A koronavírus miatt egy igen bonyolult helyzet állt elő a Forma-1-ben, ráadásul a lehető legrosszabbkor.

Még több F1 hír:

A mezőnyből csak pár versenyzőnek van érvényes szerződése a következő évre. Max Verstappen és Charles Leclerc korán hosszabbított, így két nagy név rögtön kikerült a pakliból. A hollandot és a monacóit is szóba hozták a Mercedesszel.

A németeknél Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak sincs szerződése, de ugyanaz igaz a McLarenre, vagy a Renault-nál Daniel Ricciardóra. Carlos Sainz Jr. és az ausztrál is fontos szerepet játszhat az átigazolási piacon. A hírek szerint a spanyol közel állhat ahhoz, hogy a Ferrari versenyzője legyen.

Legutóbb Fernando Alonso versenyzett spanyolként az olaszoknak, akikkel 2010-ben és 2012-ben is bajnok lehetett volna, de nem volt szerencséje. A 25 esztendős Sainz remek alternatíva lehet 7-8 millió eurós fizetéssel.

Sebastian Vettel, Ferrari signs an autograph for a fan

Sebastian Vettel, Ferrari signs an autograph for a fan

Fotó készítője: Joe Portlock / Motorsport Images

A Ferrari kevés pénzből egy nagyon erős párost hozhat össze, akik egymást motiválva visszavezethetik a csúcsra a márkát az F1-ben. De mi lesz Vettellel? Állítólag a McLaren és a Renault is ajánlatot tett neki, és a Mercedes sem zárja ki a leigazolásának lehetőségét.

A Red Bull, a korábbi csapata azonban kizárta azt a lehetőséget, hogy Vettel újra náluk versenyezzen, elsősorban Max Verstappen miatt, akiben potenciális világbajnoki jelöltet látnak. Ez pedig már önmagában kizáró ok.

„Sebastian most nyugalomban akar lenni a gondolataival. Abban az esetben folytatni fogja, ha sportszempontból kap egy értelmes ajánlatot. Nálunk ez a Red Bullnál sajnos nem téma. Max Verstappen személyében egy potenciális világbajnokunk van a csapatnál, míg Alexander Albon az egyik versenyzőnk a juniorok közül, aki szépen fejlődött, és még jobb lesz.” - mondta Marko az F1-Insider.com kérdésére.

Az F1-Insider.com úgy tudja, hogy a McLaren egy jó alternatíva lehet Vettel számára. A britek 2021-től visszatérnek a Mercedes motorjaihoz, és a pletykák szerint akár a gyári istálló helyére léphetnek. A németek jelenleg vizsgálják a lehetőségeket, így az eladás is szóba kerülhet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Spielbergben kritikusak a Forma-1 terveivel kapcsolatban: mi leszünk a kísérleti egerek
Következő cikk Az F1-es csapatok megkapták a költségsapka részletes tervét: jobban járt a Ferrari?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország