A Red Bull nem tehetett mást, mivel Kvyat négy versenyt tett tönkre Szocsiban

A Red Bull nem tehetett mást, mivel Kvyat négy versenyt tett tönkre Szocsiban

Az osztrák istállónak igen gyorsan kellett döntenie, és most ideálisnak látták a helyzetet arra, hogy a két pilótát kicseréljék egymással.

A GP-live.hu már több alkalommal is beszámolhatott a Red Bull drasztikus döntéséről, melynek lényege, hogy a folytatásban Daniil Kvyat a Toro Rossónak, addig Max Verstappen a Red Bullnak fog versenyezni a Forma-1-ben.

Helmut Marko az exkluzív interjújában hangsúlyozta, egyelőre biztosan nem engedik el az orosz pilótájuk kezét és emiatt is döntöttek úgy, hogy a Toro Rossónál ismét ülést adnak neki.

A Red Bull tanácsadója most hozzátette, hogy mind a négy versenyzőjük hosszú távra írt alá, tehát papíron a „bikák” és a „kisbikák” pilótáinak is van érvényes szerződése jövőre, ami fontos szempont lehet. Ettől független nehéz elképzelni azt, hogy Kvyat még visszatérhet a Red Bullhoz, vagy egyáltalán 2017-re a Toro Rossónál maradhat.

Marko többek között amiatt is döntött úgy, hogy végrehajtják a cserét, mert Szocsiban teljességgel elfogadhatatlan volt, amit Kvyat csinált, hiszen nemcsak a saját futamát tette ezzel tönkre, de Sebastian Vettelét, Daniel Ricciardóét és Carlos Sainz Jr-ét is, akinek a leszakadt alkatrészekkel gyűlt meg a baja.

Helmut szerint a balesetben az is szerepet játszott, hogy Kvyatra óriási nyomás helyeződött a helyszínen, kezdve azzal, hogy előtte Kínában dobogóra állt, majd Szocsiban óriási tömeg előtt kellett bizonyítania és még Putyin is megjelent.

Marko, aki személyesen tájékoztatta Daniilt a döntésről, örül, hogy az orosz jó kezekbe kerül, mert a Toro Rossónál nagyon kedvelik őt és Franz Tost csapatfőnök óriási tehetségnek tartja. Ez mindenképpen jót fog tenni a versenyző önbizalmának.

A Red Bull tanácsadója már várja a csatát Verstappen és Ricciardo között, és szerinte ezzel lényegesen megkönnyítik meg a dolgukat a 2017-es felállás kihirdetésében, ami ezek után nem lehet kérdés…

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniil Kvyat
Cikk típusa BRÉKING