A Red Bull nem akarja elkapkodni a döntést, de Albon teljesítménye "fenomenális" volt

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke csak szuperlatívuszokban tudott beszélni Alex Albon austini versenyéről, de azt nem jelentette ki, hogy ezzel el is nyerte a csapat második ülését a következő évre.

Alex Albon, Red Bull Racing RB15, passes Robert Kubica, Williams FW42

Alex Albon, Red Bull Racing RB15, passes Robert Kubica, Williams FW42

Joe Portlock / Motorsport Images

A Red Bullban a nyári szünet óta szereplő Alex Albon futama nem túl jól indult az Egyesült Államokban, mivel a rajtnál egy elkerülhetetlen helyzetben komolyat koccant a McLaren spanyoljával, Carlos Sainzcal, aminek köszönhetően autója megsérült, és a mezőny végére esett vissza.

Még több F1 hír:

A fiatal pilóta azonban nem adta fel a harcot, orrkúpcsere után visszaállt a pályára, és sorra futotta a leggyorsabb köröket, majd nekiállt a mezőny módszeres elfogyasztásának. A verseny végére sikerült visszajutnia abba a pozícióba, ahonnan indult, sőt, mivel Sebastian Vettel felfüggesztése megadta magát, még egy helyet előre is lépett ahhoz képest. Ez a teljesítmény természetesen Christian Horner csapatfőnök elismerését is kiváltotta:

„Ismét nagyon jó munkát végzett. Az első kanyarban sajnos a körülmények áldozata lett, nem láttam esélyt rá, hogy azt a helyzetet elkerülje, egyszerűen harapófogóba került a két autó között. Utána persze le kellett az első szárnyat cserélni, visszament, a mezőny mögött a leggyorsabb volt a pályán pár körig, aztán ahogy átvágott a forgalmon, zseniális volt.”

„Sainzot háromszor is megelőzte a különböző taktikák miatt, de általában véve is azt láttam, hogy ellentmondást nem tűrően párbajozik, nagyon hatékonyan tudott átmenni a többieken. Nagyon érzi, hogy mi a dolga az autóval, és hét futam alatt feljött a pontverseny hatodik helyére, szóval mind le vagyunk nyűgözve a fejlődésétől.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB15

Alex Albon, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

Persze a legfontosabb kérdés továbbra is az maradt, hogy ez a teljesítmény meggyőzte-e az osztrák csapatot, hogy Albon az, akivel együtt kell dolgozniuk 2020-ban is, Horner az erre vonatkozó kérdésre nem adott egyértelmű választ:

„Jó munkát végez, de szerintem nem szabad elkapkodni a döntést. Az összes versenyzőnknek van szerződése a következő évre. Amíg lehet, el kívánjuk húzni ezt a döntést, és amikor majd lesz értelme erről beszélni, meghozzuk azt.”


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

(edited)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton még nem alkotta meg "mesterművét"
Következő cikk Montezemolo szerint Hamilton a legendák közé lép

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország