A Red Bull nagyon akarja az új motorokat a Forma-1-ben: Nem véletlenül…

A Red Bull nagyon akarja az új motorokat a Forma-1-ben: Nem véletlenül…

A „bikák” minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy 2017-től ismét drasztikus módon megváltozzanak a motorszabályok.

Ez persze egy „dupla, vagy semmi” játék a Red Bulltól, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy a Renault 2017-től az új motorszabály esetén versenyképes lesz. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy közel sem biztos az újabb drasztikus szabályváltozás, akárcsak a Renault maradása a Forma-1-ben.

Egyelőre sok a kérdőjel a folytatást illetően, de Christian Horner csapatfőnök mindenképpen elképzelhetőnek tartja Bernie Ecclestone azon ötletét, mellyel 2017-től visszatérhetnének a V8-as motorok.

„Ez egy érdekes koncepció.” – mondta Horner Adam Cooper kérdésére. „Látnunk kell ennek az előnyeit és hátrányait. Ez történt korábban is, és biztosan megér egy jó kis megbeszélést közöttünk.”

„Ez azonban inkább jelent a Renault számára kérdést, mint számomra. A gondolat azonban mindenképpen megvitatásra kerülhetne. Okos mérnökök dolgoznak a Forma-1-ben, de először vetnünk kell egy pillantást a koncepcióra.”

„Manapság nagyon fejlett szimulációs technológiákkal rendelkezünk ahhoz, hogy tudjuk, milyen eredménnyel járna mindez. Ezek nagyon pontos számok lehetnek. Egy hónap múlva talán többet fogunk tudni a jövőt illetően… Egyelőre fogalmam nincs, hogy mi lesz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING