A Red Bull most lehet, hogy lábon lőtte saját magát

megosztás
hozzászólás
A Red Bull most lehet, hogy lábon lőtte saját magát
Szerző:
, Szerkesztő

Max Verstappen egyforma stratégiával vágott neki az Orosz Nagydíjnak Valtteri Bottasszal. A finn azonban magabiztosan növelte az előnyét az egész versenyen, és a végén Verstappen sosem jelentett igazi veszélyt a győzelemre.

Christian Horner még korábban elmondta, hogy az orosz pálya mindig is nagy kihívás volt csapata számára, de ez akár most részben a Honda miatt is lehetett. A Red Bull Racing bokszfala már a verseny alatt figyelmeztette a hollandot, hogy körönként hat tizedet veszít az egyenesekben.

Ez talán azt mutatja, hogy a Honda még nem képes elérni ugyanazt a mértékű elektromos teljesítményt egy teljes körön keresztül, mint amit a Mercedes-motor tud. Horner szerint ez az akkumulátorhasználat miatt van.

Még több F1 hír:

Az egyenesek végén az ő motorjuk ERS-e hamarabb kifogy az energiából, és emiatt hamarabb is kezd tölteni, de ezzel sebességet veszítenek a hosszú egyenes szakaszokon. A Motorsport olasz részlege szerint azonban nem feltétlenül ez áll a háttérben.

Állítólag a Hondának vissza kellett vennie a turbó hatásfokából, ami azt jelenti, hogy az MGU-H kevesebbet tud tölteni a turbó töltőnyomása révén. Mivel az Olasz Nagydíj óta a motoroknak a futam alatt ugyanabban a módban kell maradniuk, így a motor és a turbó pozícióját sem lehet megváltoztatni.

Ez pedig azt jelentheti, hogy végül a Honda lett a legnagyobb áldozata a Red Bull által annyira bevezetni kívánt motorszabályozásnak. Így pedig már nemcsak az időmérőkön veszítenek sokat a Mercedesszel szemben, de a futamon is folyamatos lépéshátrányban vannak az ellenfelükhöz képest.

Ez persze még nem megerősített tény, de könnyen lehet, hogy ez állhat a háttérben. Amennyiben pedig beigazolódnának a hírek, akkor azt a Red Bull nem fogja megköszönni magának, hiszen emiatt nehezebb helyzetbe hozták a Hondát és saját magukat is.

Hamilton és Leclerc is bekerült egy top 50-es listába.


Minden eddiginél élethűbb a Forma-1 új hivatalos játéka

Hamilton és Leclerc is helyet kapott az 50 legnagyobb marketingértékkel bíró sportoló között

Előző cikk

Hamilton és Leclerc is helyet kapott az 50 legnagyobb marketingértékkel bíró sportoló között

Következő cikk

Hamilton: Továbbra is keresni fogjuk a szabálykönyv adta kiskapukat

Hamilton: Továbbra is keresni fogjuk a szabálykönyv adta kiskapukat
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Red Bull Racing
Szerző Egri Dávid