BRÉKING

A Red Bull megtanult veszíteni, teszik mindezt szimpatikusan: Lauda nyugodt Barcelona után

Niki Lauda szerint szó sincs visszafogott csordogálásról a Forma-1-ben, elég megnézni, mekkora előnyt autóztak ki legutóbb, az első európai futamon. A Mercedes AMG topmenedzsere elégedett, miután a riválisoknak legalább négy-öt futamra van szükségük, hogy behozzák őket.

Alonso szerint a Mercedes más ligában versenyez, és idén minden futamot megnyerhet: erre reagált Wolff azzal, hogy túl korai lenne ilyesmiről beszélni, eddig minden versenyen kedvezően alakultak a körülmények. Lauda osztja a kétszeres bajnok véleményét.

"Úgy néz ki"- felelte az Österreich lap felvetésére, miszerint a Mercedes valóban megnyerhet minden futamot 2014-ben. "Nem akarom, hogy arrogánsan hangozzék, de megmaradt az előnyünk, amivel az első négy futamon rendelkeztünk. Ezért is vagyok relatív nyugodt. Ha a versenytempó tekintetében ekkora az előnyöd Barcelonában, akkor a többieknek legalább 4-5 futamra van szükségük ahhoz, hogy behozzák."

Berger úgy véli, végül Hamilton kerül győztesként a Mercedesen belüli párharcból, de csapattársa meg tudja nehezíteni a dolgát. "Mindkettő miatt rendkívül boldog vagyok"- reagált Lauda. "De Lewis egy másik ligában versenyez, amit ritkán látok. A legfelsőbb határon, abszolút hiba nélkül. Szinte lehetetlen most legyőzni ezt az embert. De Nico közelebb kerül, köszönhetően a taktikájának."

//

Post by www.f1-live.hu.

 

Június 22-én jön a Red Bull hazai versenye, és a Mercedes nagy eséllyel ott is legyőzheti a címvédőket. Vajon mekkora ösztönzést jelent mindez? "Rendben van a kapcsolatunk a Red Bull-lal. Helmut Markóval is újra minden rendben van, kölcsönös a tisztelet. Hogy a kérdésre válaszoljak: nagy lesz az öröm a Mercedesnél, ha a Red Bull Ringen is sikerrel tudunk járni."

Eljött az ideje, hogy a Red Bull megtanuljon veszíteni? "Már eljött. De a Red Bull ismét nagyon szimpatikusan csinálja a dolgait. Ez nem mindig volt így."

Mateschitz nemrég komoly kritikával illette az idei formulát, amit elszeparált a csapata szereplésétől. Nehezményezni, hogy mindez már nem padlógázon történő versenyzés. Lauda nem ért egyet az álláspontjával.

"Nem. Barcelonában láthattuk, senki sem spórolt, vagy csak úgy csordogált volna. Pont ellenkezőleg, az utolsó körig teljes erővel nyomták. Különben sohasem tudta volna kiautózni a Mercedes az 50 másodperces előnyt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ismét egy lépessel közelebb a Forma-1-hez a női versenyző
Következő cikk Rossz irányba tart a Forma-1: És mit javasolnának a szurkolók?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország