A Red Bull megkapta a magáét Ricciardo „kaotikus” menesztése miatt
Bár a Red Bull minden bizonnyal okkal küldte el Daniel Ricciardót a Visa RB-től, az ausztrál F1-es riporter, Michael Lamonato szerint „kaotikus” volt, ahogyan az egész helyzetet intézték.
Daniel Ricciardos Abschied: Schnellste Runde, Fahrer des Tages, Stallregie
Fotót készítette: LAT Images
Ricciardo kapcsán igazából már Szingapúr előtt felröppent a hír, hogy az lehet az utolsó F1-es hétvégéje, emiatt pedig természetesen folyamatosan a jövőjéről kérdezgették őt. A nyolcszoros győztes azonban maga is bizonytalanságban volt, hiszen hivatalosan még nem erősítették meg felé, hogy az lesz az utolsó hétvégéje.
Bár ő minden bizonnyal már jóval hamarabb tudta, de a nagyvilág csak a versenyt követő hét csütörtökjén értesült arról, hogy valóban ennyi volt Ricciardo számára, hiszen az Amerikai Nagydíjtól kezdve Liam Lawson veszi át a helyét.
Lamonato ennek kapcsán arról beszélt, hogy magát a döntést ugyan megérti, de a helyzet kezelése egyáltalán nem volt megfelelő a Red Bull részéről, és ezzel a véleményével egyébként nincs egyedül.
„Szinte már hihetetlennek találom ezt az egészet. Egy nyolcszoros futamgyőztesről beszélünk. Ebből hét a Red Bull-lal jött, ráadásul egy olyan időszakban, amikor nem voltak bajnoki címre esélyesek. Ebben az időszakban viszont ő lett a Forma–1 egyik legnagyobb sztárja, még a Drive to Survive előtt. Ő volt az egyik első pilóta, aki be tudott futni az Egyesült Államokban. A Netflix pedig ráerősített erre, és ő lett az egyik főszereplő” – idézte Lamonato szavait a Fox Sport.
„A Red Bull sokat adott Ricciardónak, de ő is sokat adott nekik vissza. Tavaly elkötelezett volt a tartalékos szerepe mellett, majd amikor megkapta a második esélyt, azt is teljes erőbedobással csinálta. Az imázsa komoly szerepet játszott abban, hogy a csapat két hatalmas szponzort szerzett magának.”
„Nem ellenzem, hogy idejekorán elengedték őt, mert megvannak ennek az okai. Én csak nem értem, hogy egy futamok közötti közösségi médiás poszt, miközben Daniel a farmján üldögél, hogyan szolgáltat igazságot a karrierjének.”
A riporter már csak emiatt sem érti, hogy a Red Bull miért kezelte ennyire rosszul Ricciardo elküldését. „A Liberty Media érkezése előtt lényegében a Red Bull volt az F1 marketingrészlege. Részben miattuk növekedett az F1 népszerűsége. Ricciardo is ezért lett ekkora sztár, mert a csapata ott állt mögötte, támogatták őt.”
„Ezért is annyira meglepő számomra ez az egész, mert a Red Bull rosszul kezelte ezt a helyzetet. Egy csomó más csapatból kinézném, de a Red Bulltól ez meglepő. Tudom, hogy az F1-ben nincs helye érzelgősségnek, a teljesítmény számít, de ez hatalmas öngól a részükről, és ha én lennék az F1, csalódott lennék a történtek miatt. Az egész annyira kaotikusan jött át” – zárta mondandóját Ricciardo honfitársa.
Egy korábbi Red Bull-pilóta eközben arról beszélt, hogy jogos volt Ricciardo menesztése, mert nem teljesített úgy, ahogy kellett volna.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.