A Red Bull meghozta döntését az AlphaTauri jövőjét illetően

Komoly átalakulások mentek és mennek végbe az AlphaTauri háza táján az utóbbi időszakban, miközben egy ponton az is felmerült, hogy a Red Bull eladhatja testvércsapatát. Több hétnyi gondolkodás után most azonban kiderült, milyen döntés született.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT04

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Formel1.de exkluzív interjút készített a bikások tanácsadójával, Helmut Markóval, aki elmondta, hogy meghozták a döntést a faenzai gárda jövőjével kapcsolatban. Még február végén röppentek fel azok a híresztelések, hogy a Red Bull talán meg akar válni az AlphaTauritól, mert az nem teljesít az általuk elvárt szinten.

Ezek után pedig márciusban Marko is elismerte, hogy a testvércsapatuknak muszáj javítania a pályán és azon kívül mutatott teljesítményén is. Ezt követően aztán jöttek is a bejelentések, miszerint Franz Tost, aki 2006 óta vezeti az alakulatot, a szezon végeztével távozik posztjáról, és helyére a Ferraritól érkező Laurent Mekies kerül majd. Emellett ráadásul az eddig az FIA-nál dolgozó Peter Bayer ügyvezetőként csatlakozik hozzájuk.

Most pedig több hétnyi egyeztetés után a Red Bull végre véglegesítette, hogyan fog működni az AlphaTauri a továbbiakban. Az valóban igaz, hogy elgondolkoztak az istálló eladásán, de mostanra végül kizárták ennek a lehetőségét. A csapat jelenlegi, faenzai bázisa továbbra is a fő központjuk marad, de az Egyesült Királyságban található bicesteri központban növelik majd a személyzet számát.

Jelenleg itt található az AlphaTauri aerodinamikai részlege, de több embert alkalmaznak majd Bicesterben, hogy javítsák a Red Bull-lal való együttműködést. „Megszületett a döntés. Az AlphaTauri továbbra is teljes egészében a Red Bull tulajdonában marad, és továbbra is juniorcsapatként fogjuk működtetni” – tette egyértelművé Marko az interjúban.

Emellett arról is beszélt, hogy Oliver Mintzlaff, a Red Bull ügyvezető igazgatója megkérte az AlphaTaurit, hogy a szabályok adta kereteken belül minden lehetséges segítséget vegyen igénybe a Red Bulltól, és ennek lesz része a bicesteri bővítés is.

„Szorosabb lesz az együttműködés a két istálló között, beleértve a költségvetési limitet és egyéb területeket is. A tudásával, amelyet az FIA-nál szerzett, Bayer rendkívül fontos személy. Ez persze a Red Bull Racingnek is jól jön majd.” Marko végül még kihangsúlyozta, hogy továbbra is Faenza lesz az elsődleges központ, ahol Bayer és Mekies is dolgozni fog majd.

Az alakulat japán pilótája, Juki Cunoda arról mesélt, hogy 2022-ben már elfelejtette élvezni az F1-et, mert folyamatosan a jövőjéért izgult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Monacóban mutatkozik be a Mercedes új csomagja: tudatos döntés vagy pánikreakció?
Következő cikk Steiner Hülkenbergről: azt hittem, csak később lesz képes erre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország