A Red Bull megérkezett a Ferrarira, a Mercedes „világgá ment”

Max Verstappen nem tud örülni annak, hogy megérkeztek a Ferrarira, mert a holland a Mercedes akarja legyőzni, de ez normál körülmények között egy lehetetlen küldetésnek tűnik,

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Red Bull Racingholland pilótája pár évvel ezelőtt rögtön nyert Barcelonában, kihasználva a Mercedes ütközését, amikor Lewis Hamilton és Nico Rosberg azonnal búcsúzott. Most is szoros lehet a helyzet a németek pilótái között, és Max Verstappen ezúttal sincs messze.

Még több F1 hír:

Max a negyedik helyen végzett a két Ferrari között, és közel volt ahhoz, hogy még előrébb kerüljön. A W10 azonban elérhetetlen volt, különösen Bottas, aki ismét megszerezte a rajtelsőséget.

„Ez egy nehezebb időmérő volt számunkra, legalábbis abból a szempontból, hogy nyilván az új fejlesztéseinkkel szerettünk volna előrébb kerülni, de ha megnézzük a különbségeket, akkor a Mercedes megfoglalhatatlan volt, míg a Ferrarihoz sokkal közelebb tudtunk kerülni, ami önmagában jó hír, de az első helyért akarunk küzdeni.”

„Nem volt sokkal több az autóban ma, és összességében ez még mindig egy jobb eredmény, mert ott vagyunk a második sorban, és az egyik Ferrarit le tudtuk győzni. Mindent megtettem, amit csak lehet, még akkor is, ha tudtam, nem reális az első két helyre gondolni. A Mercedesek egyszerűen túl gyorsak voltak, és a magasabb hőmérséklet nagyon feküdt nekik. Ez pedig komoly különbséget eredményezett, mert még inkább gyorsak voltak.”

„A Mercedest leszámítva rendben vagyunk, mert a Ferrarival egy szinten tudtunk menni. A negyedik hely sokat elmond, és ismét közel a maximumot hoztuk ki magunkból. Nem vagyunk ott, ahol lenni akarunk, ha teljesen őszinte akarok lenni. Nem tudok örülni ennek a negyedik helynek, mert nem amiatt vagyok itt. A Mercedest akarom legyőzni, és ez még akkor is igaz, ha a két Ferrari között vagyunk. Reális esélyünk van ellenük, de a Mercedes túl messze van, így nem igazán veszem őket célba, különösen Bottast, aki úgy tűnik, hogy ezen a pályán elérhetetlen. Rajtuk kívül mindenki küszködik a gumikkal. Ők ezen a területen egyedülállóak, ami nagy előny. A tempónk azonban jó lehet vasárnap, szóval egy dobogó még kinézhet.”

„Ki kell elemeznünk az adatokat, hogy lássuk, hol kell még javulnunk, és miben tudtunk előrelépni. Nem volt rossz az egyensúlyom az időmérőn, de több tapadásra lenne szükségem, ami még nincs meg. A Mercedes itt teljesen más szinten van, és a harmadik szektorban nagyon-nagyon erősek, bár az első kettőben sem gyengék.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas élvezte az időmérőt, Hamilton nem végzett elég jó munkát
Következő cikk Leclerc is vakarja a fejét a Ferrari miatt: hova tovább?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország