A Red Bull még nincs a Mercedes szintjén, de valami változott

A Honda motorhátránya egyértelmű a Mercedesszel szemben, de ez még nem jelenti azt, hogy ne tudnának harcban lenni a címvédővel, akik a jelek szerint már nem olyan dominánsak a második osztrák futam előtt.

Max Verstappen, Red Bull Racing

FIA

A Red Bull Racing egy nagyon erős téli felkészülést tudhatott maga mögött. Soha ezelőtt nem volt egy ennyire ideális téli szezonjuk, mint idén. Ezt maga a csapata erősítette meg, többek között Christian Horner és Dr. Helmut Marko oldaláról is.

Még több F1 hír:

Barcelonában a Mercedes és a Red Bull más szintet képviselt a többi csapathoz képest, a rövid és a hosszabb etapokon is. Ez pedig azt vetíthette előre, hogy ők ketten fognak megküzdeni a győzelemért, és valószínűleg a világbajnoki címért.

Az a tény, hogy a Red Bull Ringen rendezhették meg az első futamot, még inkább a Red Bull-Honda malmára hajthatta volna a vizet, de közbeszólt a technika, és nulláztak. Ez pedig még nagyon sokba kerülhet a csapatnak a végelszámolásnál a kevesebb verseny miatt.

Ezen a hétvégén ismét a Red Bull Ring a helyszín, és eddig úgy tűnik, változott a kép. A Mercedes dominanciája hirtelen eltűnt, és az időmérős tempót tekintve is sokkal közelebb lehetnek a „bikák”. Sőt, a Racing Point is megérkezett, ami még színesebbé tehet a Stájer Nagydíjat.

A motorerő azonban még mindig a Mercedes oldalán áll, és a Honda elismerte, meglepte a rivális előrelépése. A helyzet nem könnyű, mert a motorokat befagyasztották a költségek csökkentése miatt, így a japánok már főként a 2021-es erőforráson dolgoznak.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Marko elégedett volt a motor időmérős módjával, amit Max Verstappen is megerősített a Ziggo Sportnak. „Ez rendben van, de természetesen még mindig nem elég jó. A Mercedes nagyobb lépést tett meg, mint mi a téli időszakban. Szóval igen, tovább kell nyomnunk. Soha nem lesz elég jó. Soha nem lesz elegendő motorerőd.”

A hosszú etapok már az előző hétvégén is nagyon biztatóak voltak a Red Bullnál, de akkor Verstappennek a 11. körben fel kellett adnia. Pénteken még jobbnak tűnt a helyzet a közepes gumikon, amiről Verstappen is beszélt.

„Három kör után forgalomba kerültem, majd a bokszba kellett hajtanom. Ezt követően ismét pályára hajtottam, majd mentem egy újabb 1:09-es időt, szóval úgy tűnik, ez jól néz ki.” - nyilatkozta reményteljesen Max Verstappen a holland médiának.

Verstappen nem érez magán több nyomás a kiesése miatt. „Nem, nem érzek nagyobb nyomást. Természetesen nem volt jó érzés kiesni, de minden hétvégéből a lehető legjobbat próbálod kihozni, és most is ezt próbáljuk megtenni.”

„Elégedett vagyok, de természetesen mindig lehet jobb. Elégedett vagyok, de soha nem lehet elég jó. Mindig meg kell próbálnod előrelépni. Nem tudunk hátradőlni, mert még nem tartunk ott. A Mercedes továbbra is az a csapat, akit le kell győznünk. Ezzel tisztában vagyunk, szóval keményen kell dolgoznunk.”

Újabb és újabb információk a 2020-as F1-es versenynaptárról, ami nagyon különleges lehet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Több mint 1 másodpercet gyorsult a Red Bull, és sokkal stabilabb lett
Következő cikk Albon Verstappenről: „A világ egyik legjobb versenyzőjétől tanulhatok”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország