A Red Bull beállítása közel sem optimális, ezért ralikrosszozott Verstappen

Helmut Marko elmondta, bőven van még potenciál az idei alkotásukban, legyen szó a motorról vagy a gép beállításáról. A Red Bull Racing tanácsadója felidézte, hogy ralikrosszra hajazott, ahogy Max Verstappen hajtott a kocsival Melbourne-ben.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Mercedes külön ligában volt a többiekhez képest az évadnyitón, amit jól szemléltet, hogy Verstappen több mint 20 másodperces hátrányban ért be Bottas mögött a harmadik helyen. Mindezek ellenére remek eredmény volt ez a Red Bullnak, hiszen legyőzték a Ferrarit, és a Honda-motor is jól muzsikált az első éles bevetésen.

„A motorokat illetően ideális hétvégénk volt Melbourne-ben”- mondta Marko a Motorsport.com-nak. „A motor simán működött az első naptól a versenyig. Ugyanez áll az adaptálásra, a vezethetőségére, és minden ilyesmire.”

„Ami a vázat illeti, még mindig vannak deficitek. Ennek egy része határozottan annak a ténynek tudható be, hogy sosem mentünk a teljes csomaggal Barcelonában, mert Gasly alapvető fontosságú alkatrészeket tett tönkre, melyekből csak egyetlen volt akkoriban. Hagytuk, hogy felmenjen bennünk a pumpa, és túlságosan kemény irányba mentünk el a beállítással.”

„A harmadik edzésen láthatták mindezt Verstappennel”- folytatta az osztrák. „A harmadik-negyedik kanyartól kezdve megőrültek a kerekek, fekete csíkokat rajzolt ott. Olyan volt, mint egy ralikrossz-autó. Egyben messzire vagyunk az optimálistól abban a tekintetben, amire a kasztni képes. De ez nem olyasmi, amit nagyon rövid idő alatt helyre lehetne hozni.”

A Honda 11 év után állt újra dobogóra az F1-ben Verstappen harmadik helye révén, ami mindkét fél számára rendkívül nagy örömmámort jelentett. A csapat második erőként lépett fel a végeredmény alapján, de Marko óvatos: még kivárna a rangsor felállításával, megnézne pár reprezentatívabb pályát.

„Megeshet, hogy maga a Mercedes sem tudja, miért voltak ennyire elöl Melbourne-ben”- mondta az osztrák tanácsadó. „Nevezzük Melbourne-hatásnak. A pályahőmérséklet 40-44 Celsius között volt. Ez 15-tel több, mint Barcelonában. Úgy gondolom, csak az elkövetkező pályákon fogjuk látni a pontos erőviszonyokat, melyek jelentősebbek ebben a tekintetben: Bahrein és Kína.”

Marko nemcsak azzal kalkulál, hogy javulni fog az RB15 karosszériája, hanem azzal is, hogy fejlődni fog a V6-os hajtáslánc, és továbbra sem ijednek meg attól, hogy vállalják a büntetést, amennyiben taktikai komponenscsere kell.

„A Honda masszív fejlődést mutat. Ha a harmadik motor után – elméletileg – több lóerő lenne elérhető a negyedik motorral, akkor vállaljuk a negyedik motort. Ha 10/15 kW-tal többet kapunk, akkor elfogadjuk a büntetést. Nem a megbízhatóságról van szó.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel érkezett volna Alonso helyett a Ferrarihoz 2010-ben?
Következő cikk Kubica: újabb nehéz menet vár a Williamsre, egy hét alatt nem történik csoda

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország