BRÉKING

A Red Bull lemondott a Renault-ról és 88 millió dollárról 2016-ra

A Renault szóban áldását adta az idő előtti szakításra, írja az auto motor und sport, de a konstruktőr így komoly pénzt is bukik, hiszen két szponzor is távozik a motorszállítóval. Milton-Keynesben most kivárnak, ki lesz a megmentő: a Ferrari vagy a Mercedes.

Miután a Renault erőforrása nem bizonyult a legjobbnak, a franciák kénytelenek voltak rábólintani a szerződésbontásra, életbe léphet a kilépési záradék. Ezzel 88 millió dollárt buknak 2016-ra, mivel a Total és az Infiniti is távozik, írja az AMUS. Ráadásul a Red Bullnak fizetnie kell majd az új V6-os hibridekért, oda a kvázi gyári státusz, amit a Renault-val élvezhettek. Ugyanakkor elég pénz van Dietrich Mateschitz zsebében, hogy benyelje ezt, ráadásul nem kell kigazdálkodni bajnokok csillagászati fizetését.

A Red Bull türelmesen vár, ki ad majd nekik motort, hiszen két csapat nem tűnhet el, ezt Ecclestone is tudja. Marko sem aggódik, „mert akkor is ki tudnak fejleszteni egy autót, ha csak decemberben tudják meg, ki a motorpartner”. A Mercedes nem avatkozik bele, amíg nincs hivatalos álláspont a Red Bull és a Renault részéről. A sajtóban azt írják, a Mercedes már inkább úgy vele, hogy nem adna motort, míg a Ferrari bejelentkezett, nekik ez nem probléma.

Az ideális forgatókönyv szerint a Red Bull Mercedesre váltana - ahogy a Manor is -, míg a Toro Rosso visszatérne a Ferrarihoz. A dolog azért sem ilyen egyszerű, mert ugyan a Mercedes AMG saját riválisát erősítené a V6-osokkal, de a konszernnél meg arra is gondolnak, hogy a Red Bull komoly vonzerő a fiatalok számára, és a gyártó jó ideje azon van, hogy lejjebb vigye a vásárlók átlag életkorát. Ráadásul, akár a csapatok megmentőjeként is feltűntethetik magukat egy késői döntés esetén.

//

Kimi Räikkönen hiába kapta el borzalmasan gyengén a rajtot vasárnap, mégis ő lett a legjobb! Még több ilyen Kimit!!!...

Posted by www.f1-live.hu on Monday, 7 September 2015

A Telegraph szerint a Mercedes vezetősége elutasította a lehetőséget, nem látják az előnyét annak, ha felerősítik a riválist – de ez sem hivatalos álláspont. A Ferraritól Arrivabene elmondta,ők szívesen adnak motort bárkinek, nem félnek a versengéstől. Ráadásul, ha ők adják a motorokat, azzal átveszik az irányítást is valamilyen szinten, ők döntenek a specifikációkkal kapcsolatban – ahogy teszi azt a Mercedes most, hiszen Monzában csak nekik járt a legújabb, „hétzsetonos” egység. A Ferrari is ugyanígy jár el a Sauberrel és a Manorral.

Arról letett a Red Bull, hogy saját motort fejlesszen az AVL és az Ilmor segítségével. Rebesgetik a VW-konszernt is, és egy új modellel csábíthatja őket a Red Bull: az italgyártó magára vállalja a fejlesztéssel járó költségek egy részét. Egy biztosra vehető: ha a Red Bull és a Renault tényleg szakítottak, akkor az új motor már Austinban sem fog bekerülni a gépekbe.

A Renault Sport részéről Monzában kifejtették, majd a csapatok döntenek arról, bevetik-e az új erőforrást, ami Szocsi helyett csak Austintól lesz elérhető.  Horner elmondta, fennáll a lehetősége, hogy nem kerülnek be a továbbfejlesztett motorok, de természetesen nem az elhúzódó helyzettel magyarázta.

„Lehetséges. A fejlesztés értékétől függ”- mondta Horner a Motorsport.comnak. „Ki kell kalkulálnod, hogy a teljesítményben elért növekedés megéri-e a rajtrácson feláldozott pozíciókat?”- tette fel a kérdést. „Ricciardo esetében kelleni fog még egy motor, tehát elméletileg a D specifikációnak kell lennie, ha megbízható. Jelenleg a háttérben dolgoznak azon, hogy megbízható legyen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg szótárában nem szerepel az a szó, hogy feladni
Következő cikk Nyilvánosságra került az a videó, ami Raikkönen őrült előzéseit mutatja meg vasárnapról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország