A Red Bull legalább már tudja, mi a cél: nem gondolták, hogy ennyire erős lesz a Mercedes

Christian Horner szerint már az is előrelépés, hogy tudják, mire képes a Mercedes V6-os turbója, és azzal is tisztában vannak, mekkora hátrányt kell ledolgozniuk. Nem kérdés, jövőre is a Brixworth-ban készülő egység lesz a mérce.

A motorfejlesztésen nem sikerült lazítani, marad az eredeti terv. Hiába próbálkozott a Ferrari és a Renault - háttérben a Hondával -, a motorok 48 százalékát lehet módosítani, de szorít az idő, tesztelni csak a padon lehet. A Red Bullnak a rossz kezdés ellenére becsúszott három győzelem, ezzel felülmúlták az idei elvárásokat, alulteljesítettek a korábbi évekhez mérten.

"Legalább tudjuk, mit kell elérnünk" - állapította meg Horner a Crash.net munkatársának.

"Tavaly voltak pletykák, miszerint a Mercedes ennyire erős, és tudtuk, valószínűleg jó motorral fognak előállni - nem hiszem, hogy tényleg felfogtuk, mekkora különbség is lesz a két motor között. Tényleg úgy vélem, hogy az idei télnek úgy vágunk neki, hogy tisztában vagyunk a deficittel, tudjuk, mit kell lefaragni, és ez nagyon is előremutató cél"- folytatta az okfejtést.

//

Post by www.f1-live.hu.

A Honda elég döcögősen kezdett Abu Dhabiban, de mindez nem érdekli a Red Bullt és motorszállítójukat - megvan a maguk dolga.

"Szerintem felesleges energiát pazarolni arra, hogy mások problémái miatt aggodalmaskodsz. Csak arra koncentrálok, hogy megoldjam a mi problémáinkat. A legjobbat tesszük, amire csak képesek vagyunk, és az a remek ebben a sportban, hogy minden második héten megtudod, mindez elég jó-e vagy sem. Bízunk magunkban, a Renault-ban, hogy feltérképezik és megoldják a nehézségeket, amiben idén volt részük. Jobb, ha magunkra koncentrálunk és nem mások problémáira, és megpróbáljuk elkapni a Mercedest."

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING