Forma-1 Bahrain GP

A Red Bull lassan már a 2025-ös autóján is elkezd dolgozni

Miközben a Forma-1-es csapatok nagy része még a 2024-es autó fejlesztésével van elfoglalva, a Red Bull ennek már tavaly év közepén nekiállt, így lassan már elkezdenek a 2025-ös kocsival foglalkozni.

Jake Dennis, Red Bull Racing RB19

A Red Bull előnye akkora volt 2023-ban, hogy Christian Horner csapata korán át tudott állni az RB20 fejlesztésére. Bár 22 versenyből 21-et nyertek, a teljesítménymérnökök vezetője, Ben Waterhouse a Racecar Engineeringnek elmondta, így is találtak dolgokat, amiket ki szeretnének javítani az idei versenygépre:

„Tudjuk, hogy az RB19-nek komoly korlátai voltak. Ha visszatekintünk Szingapúrra, ott egyértelműen kibukott pár gyengesége. Ezeket a területeket akarjuk javítani, legyen akár magas, akár alacsony tempóról szó. Ugyanakkor az autónak az erősségei is egyértelműek voltak, ezeket akarjuk kiteljesíteni, miközben a kritikus problémákkal foglalkozunk.”

Az elkövetkező szezonokra is szeretnének rákészülni, Waterhouse azt is elárulta ugyanis, hogy már a 2025-ös versenyautó is a célkeresztbe került: „Az RB20 egy lassan már féléves kocsi és már elkezdtük a figyelmünket az RB21 felé fordítani, hiába nem kezdődött még el a szezon.”

Persze ennek jó oka van, ugyanis ha gyorsan elintézik az RB21-et, akkor korán nekiláthatnak a 2026-os új szabályok szerinti versenyautón való munkának, amely már a házi fejlesztésű erőforrásokat fogja használni.

Verstappen mindeközben hülyeségnek titulálta, hogy a Red Bull rá fejlesztené az autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egykori riválisa szerint is "öröm nézni" amit Alonso 40 felett csinál
Következő cikk Steiner elárulta, miért hagyta ott legnagyobb sikereik előtt a Red Bullt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország