A Red Bull kis híján megszerezte Piastrit

Christian Horner elárulta, hogy csapata néhány évvel ezelőtt közel állt ahhoz, hogy szerződtesse Oscar Piastrit a Red Bull juniorprogramjába. A csapatfőnök azóta már sajnálja, hogy ez mégsem jött össze.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Oscar Piastrit az egyik legnagyobb pilótatehetségnek tartják Forma-1-es berkekben, nem véletlenül harcolt kegyeiért az Alpine és a McLaren. Az ausztrál versenyző hosszas huzavona után végül a wokingiakat választotta, így jövőre Lando Norris csapattársaként mutatkozhat be a száguldó cirkuszban.

A korábbi Forma-2-es és Forma-3-as bajnok ebben az évben az Alpine teszt- és tartalékpilótájaként dolgozik, a francia istálló pedig abban bízott, hogy vele helyettesíthetik a következő idénytől az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonsót.

Jelenlegi kontraktusa körül sok vita alakult ki, de az FIA végül úgy ítélte meg, nem szegett szerződést az Alpine-nal szemben, így nem köteles a franciák kötelékében versenyezni 2023-tól.

A Piastri-saga a nyár legnagyobb beszédtémáját szolgáltatta a Forma-1-ben, Christian Horner pedig korábban úgy fogalmazott, valami nem stimmel a pilóta esetében, amiért nem volt egyértelmű a szerződése az Alpine-nál.

A Red Bull csapatfőnöke a Beyond the Grid podcast legutóbbi epizódjában azt is elárulta, nehéz kommentálnia az ausztrál körül kialakult helyzetet, ugyanakkor a kontraktus részletei egyértelműek lettek volna, ha a Milton Keynes-i alakulat szárnyai alá kerül, amire még a Forma-3-ba való kerülése előtt lett volna esély.

Még több F1 hír:

„Az Arden csapatnál versenyzett a Forma-4-ben és a Formula Renault szériában, már akkor is lehetett látni, hogy egyértelműen tehetséges. Akkoriban volt lehetőségünk, hogy megszerezzük, de mi nem éltünk ezzel, amit sajnálok“ - ismerte el Horner.

„Amit ezután elért a Formula 3-ban, és a Formula-2-ben, az fenomenális. Ha most nálunk lett volna pilóta, kizárt, hogy ne kötöttük volna magunkhoz. Éppen ezért volt váratlan, ami vele kapcsolatban történt az elmúlt hetekben“ - fogalmazott a brit.

Piastri 2017-ben és 2018-ban versenyzett a Horner által alapított juniorcsapatnál, az Ardennél, végül 2020 elején csatlakozott a Renault akadémiájához, amelynek támogatottjaként elhódította a Forma-3-as és Forma-2-es bajnoki címet.

Horner azt is elismerte, hogy Fernando Alonso Aston Martinos szerződése komoly hullámokat keltett a száguldó cirkuszban, amely most a Red Bull testvércsapatát, az AlphaTaurit is érinti.

Miután az Alpine elveszítette Piastrit, azóta is keresik Alonso utódját a következő szezonra és az egyik nagy favorit a franciák ülésére, az AlphaTauritól nemrégiben szerződéshosszabbítást kapó Pierre Gasly.

A Milton Keynes-i alakulat csak akkor hajlandó elengedni a francia pilótát, ha megtalálják a megfelelő utódját. Erre Colton Herta volt az első számú opció, de az amerikai nem rendelkezik a szuperlicenchez szükséges pontszámmal, így a csapatnak le kellett mondania róla, miután az FIA nem adott neki külön engedélyt az F1-es bemutatkozásra.

 

„Folytatjuk a befektetést a fiatalokba, van néhány nagyszerű fiatal pilóta a programunkban, a gokartos szériáktól egészen a Forma-4-ig és ezen felül. Úgy gondolom, hogy a Red Bull nagyon jól csinálja, ahogy lehetőséget ad ezeknek a gyerekekbe és olyan lehetőséget ad nekik, amit egyébként nem kapnának meg“ - mondta Horner.

„Isack Hadjar a Formula3-ban nagyszerűen mutatkozott be idén és Ivasza Ajumu is kiemelkedő versenyző számomra a Forma-2-ben. Ők csak két srác a programunkban. Liam Lawson nehéz évet tudhat maga mögött, de ő is tehetséges versenyző. Dennis Hauger a Forma-2-ben kissé visszaesett a Forma-3-ban eltöltött domináns éve után, de ez nem feltétlenül csak az ő hibája“ - ismerte a brit.

Brown: Verstappen és Räikkönen példája megmutatja, felül kell vizsgálni az F1-es licencrendszert!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mike Krack készen áll arra, hogy irányítsa az „éhes" Fernando Alonsót
Következő cikk Erre a legbüszkébb az Alpine vezérigazgatója

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország