A Red Bull kihúzta a Ferrari méregfogát?

Jos Verstappen szerint is nagyon látványos a Ferrari visszaesése, de szerinte egy hétvége után akkor sem mondhatják azt, hogy csaltak volna. Max Verstappen édesapja nemigazán örült a fia nyilatkozatának.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Mark Sutton / Motorsport Images

Az Amerikai Nagydíj egyúttal azt is jelentette, hogy megszakadt a Ferrari nagy sorozata, mely a nyári szünet vége óta mindig pole-ban volt. A Mercedes egy több hónapos szünet után a legjobb időt rakta össze szombaton, bár csak minimális különbséggel a Ferrari és a Red Bull előtt. Sokak számára már ez gyanús volt az SF90 kapcsán, mely egyértelműen lassabb volt a korábbi futamokhoz képest.

Még több F1 hír:

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke azt mondta, hogy ennek semmi köze az FIA által kiadott technikai direktíváknak, csupán más beállításokat használtak, hogy gyorsabbak legyenek a kanyarokban. Max Verstappen egészen odáig ment, hogy a Ziggo Sport kérdésére úgy fogalmazott, hogy az olaszok korábban csalhattak, mert most hirtelen eltűnt a sebességük.

„Természetesen soha nem tudhatod, hogy mit csinálnak a többi csapatnál, és folyik ott, de az adatokból láthatjuk, hogy hol vagyunk gyorsabbak és hol nem. Ezen a hétvégén csak 0.3 másodperccel voltunk lassabbak az egyenesekben. Az előző versenyeken 0.7 és 0.9 másodperces differenciáról beszélhetünk. Néha ez még több is volt.” - nyilatkozta Jos Verstappen, a Red Bull versenyzőjének édesapja.

„Spa-Francorchamps-ban például az első szektorban 0.6-0.7 másodperc hiányzott, de a legutóbbi futamon nem ez volt a helyzet. Nem tudjuk, hogy mit csinálnak vagy mit nem, de az tény, hogy most lassabbak voltak. Természetesen mindez igen feltűnő, de nem tudod bizonyítani, hogy mit is csinálnak.”

Jos elismerte, nem túlzottan örült annak, amikor meghallotta a fia nyilatkozatát a Ferrariról. „Először azt gondoltam, hogy: „Ó, ne...” Másrészt megértem őt. Nagyon hajt, és nyerni akar. A nyári szünetig két versenyt nyert, és rajtelsősége is volt. A szünet után pedig nem volt már esélye a Ferrari ellen. Ezen a hétvégén azonban nem volt különbség közöttük.”

„A Ferrari mindig a legnagyobb szárnybeállítással megy, szóval nem hiszem, hogy csak erről lenne szó. Mindenki ismeri a szárny beállítását, és a Ferrari mindig a monacói szárnyat használja, addig mi nem. Ennek ellenére mégis sokkal lassabbak vagyunk, de egy ilyen hétvége után nem mondhatjuk azt, hogy csalnak.”

 

„Örülök, hogy az FIA tisztázta a dolgot, mert mindenki azon tűnődött, hogy mit csinál a Ferrari. Ez igaz volt a Red Bullra, de más csapatokra is. Hihetetlen volt, hogy milyen tempóval haladtak az egyenes részeken. Ez az elmúlt hétvégén hirtelen eltűnt. Még mindig nagyon gyorsak, és gyors motorral rendelkeznek, és ők diktálják a tempót az egyenesekben, de ez már nem olyan szélsőséges, mint korábban.”


A hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montezemolo szerint Hamilton a legendák közé lép
Következő cikk A Ferrari megkezdte az elemzéseket a nagy visszaesés miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország