BRÉKING

A Red Bull két tizedre a Ferraritól, és az olaszok csak Ricciardot akarják Kimi helyére!

Daniel Ricciardo élvezte hazai versenyét. Az ausztrál negyedik lett Melbourne-ben. A Red Bull pilótája küzdelmes versenyt teljesített egy kockázatos stratégiával, és sok előzéssel. A Ferrari figyelmét állítólag fel is keltette.

Daniel Ricciardo a hatodik helyről a negyediknél jobb pozíciót nem tudott elérni. Az első körben kilencedik volt, a célban negyedik. A pályán tehát nem lehetetlen az előzés. Ricciardo a pályán Hülkenberget, Massát, Bottast és Buttont is maga mögé utasította.

Az ausztrál mindig ugyanazt a trükköt használta. Sokáig a szélárnyékban várt, és később fékezett. Akkor Ricciardo miért nem ütközött olyan problémákba, amiket Lewis Hamilton kifogásolt? Mert a Red Bull kevésbé érzékeny a turbulenciára, hiszen jobban a fékezésre helyezi a hangsúlyt, illetve Ricciardo minden esetben meglepte ellenfeleit. A bikák tanácsadója, Helmut Marko hozzá is tette: „A Ferrarit nem Verstappen érdekli, sokkal inkább Ricciardo.”

A csapatfőnök, Christian Horner is nagyon elégedetten nyilatkozott a futam után. „A versenyen két tized hiányzott a Ferrarihoz. Ha Montrealban megérkezik az új Renault motor, ott leszünk. Egy körön még mindig büntet minket az erőhiány. Azonban a Renault a tél folyamán javított a motor versenybeállításain. Egy teljesítménytartományban stabilabban tudunk menni. És a vezethetőség is fényévekkel jobb.”

//

Hihetetlen, vagy sem, Alonso autója nem menthetetlen! De a kár így is több mint 93 millió forint! fotó: dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, March 22, 2016

A Red Bull kezében mégis a gumi az aduász. Senkinek sem olyan jó a tapadása kis kopás mellett. „Mindenek előtt az első etapban, tele tankkal volt a legjobb a gumikopás a szuperlágyon. Minél tovább tart, annál többet hozok az előttem haladókon.” – mondta Ricciardo.

Az ausztrál a szuperlágy-szuperlágy-lágy-szuperlágy agresszív stratégiáján ment, ami bejött. A verseny bizonyos szakaszaiban Ő volt a leggyorsabb a mezőnyből. „Ha 10 körrel a vége előtt bejön a biztonsági autó, akkor az előttünk állóknak kellemetlen perceket okozhattunk volna.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Több mint 93 millió forintba került Alonso bukása Ausztráliában
Következő cikk Hamilton a szabályalkotókat és versenyzőtársait kritizálta: Csak Vettel nyitja ki a száját!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország