BRÉKING

A Red Bull joggal követel magának korrekt erőforrást, nem second hand darabot

Daniel Ricciardo meglátása az, hogy a Red Bull Racing joggal lép fel erélyesen, és követel magának ugyanolyan specifikációt, mint amit a gyári csapat autói kapnak – bármelyik szállítóról is legyen szó, mert egyelőre nincs partnerük. A Szingapúrban második helyen végző versenyző egyelőre nem aggódik a kilátástalan helyzet miatt.

Helmut Marko az F1.comnak adott interjúban kifejtette, ha nem kapnak csúcsmotort, akkor benne van, hogy Abu Dhabi után lehúzzák a rolót, ezt maga Dietrich Mateschitz is így gondolja. Hangsúlyozta, ha nincs versenyképes motorjuk, akkor a Red Bull számára nincs jövő az F1-ben. „Ha csak arról lenne szó, hogy valamivel kevesebb lóerővel rendelkezünk, akkor kevésbé aggódnánk”- mondta Marko azzal kapcsolatban, mi a gond azzal, ha nem ugyanazt kapnák, mint a gyári csapat.

„De végül könnyedén ellenőrizni lehet a GPS-adatokkal és más paraméterekkel, hogy mivel is rendelkezel igazán. Az igazság az, hogy nem a motor - a hardver – az igazi gond. A szoftver és az, hogy ugyanaz legyen az üzemanyag”- fejtette ki.

Ezt a szezont még le kell húzni a Renault-val közösen, mely az eredeti tervekkel ellentétben Austinra készül el a továbbfejlesztett motorral, nem Szocsira. Remi Taffin korábban elmondta, azért csúsztak, mert a tesztpadon kellett ellenőrizni az egységet, nincs rövidebb út, biztosra kell menni a megbízhatósággal. Ugyanakkor nem biztos, hogy a Red Bull-csapatok beteszik majd, mert az 10 rajhellyel járna, és nem biztosak benne, hogy a teljesítménynövekedés – már ha lenne ilyen – ellentételezné ezt. Taffin erre annyit reagált, a motor kész lesz, attól függetlenül, hogy kell-e az ügyfeleknek vagy sem, és majd eldöntik, mihez kezdenek vele.

Ricciardo és Vettel jól elvoltak egymással, amikor Japánban szóba került, lehet, az ausztrált jövőre a semmiért fizetik majd, mert nem lesznek motorok az autókban, nem lesz mivel köröznie. Ricciardo akkor kifejtette, körülbelül decemberig van idejük kitalálni mindezt – Marko is ezt a határidőt adta meg -, tehát nem aggódik. A Sky Sportsnak azt is elmondta, a csapat joggal lép fel erélyesen ebben a kérdésben.

„Korai lenne aggódni emiatt. Ha ez a dolog még két hónap múlva is menni fog, nos, akkor lesz az, hogy ’Oké srácok, mit fogunk tenni?’. Dietrichnek igaza van azzal kapcsolatban, mit akarunk. Egyenlőséget akarunk, és ha valóban így lesz, akkor az rendben van”- jegyezte meg a háromszoros győztes.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel rendelkezik két dologgal, amivel csak kevesen: ész és sebesség
Következő cikk A McLaren-Honda lemaradása közel 1 év az idei szezonban: sehol nincsenek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország