„A Red Bull jobban szenved az új Pirelliken, mint a Mercedes”

A Red Bull a silverstone-i baleset óta nagy mélyrepülésbe kezdett, az okok között pedig a Mercedes okozta ütközéseken túl a Pirelli által bevezetett hátsó abroncsok is napirendre kerültek. Peter Windsor szerint egyértelműen erre vezethető vissza a Milton-Keynes-i alakulat szenvedése.

„A Red Bull jobban szenved az új Pirelliken, mint a Mercedes”

Max Verstappen egészen a Brit Nagydíjig magabiztosan vezette a pontversenyt, azonban a silverstone-i futamon Lewis Hamilton szerencsétlen manővere megfosztotta attól, hogy tovább növelje az előnyét az összetettben.

Ezt követően azonban a Hungaroringen sem volt képes visszavágni a Red Bull a Mercedesnek, a hátrányuk pedig különösen a kvalifikáción volt szembeötlő, ahol Verstappen jelentős elmaradásban végzett a két Mercedeshez képest.

„Az év első fele nagyon jól sikerült Lewis számára több szempontból” – kezdte az értékelését Windsor az új videójában, aki korábban a Williams csapatmenedzsere volt. „Nagyon érdekes helyzet volt, mert úgy tűnt, hogy nem neki van a legjobb autója, vagy legalábbis olyan, amivel bármit meg tud tenni.”

Még több F1 hír:

„Ez határozottan aggodalommal töltötte el őket. A szezon aztán rendkívül felpörgött számukra Silverstone-ban, mióta a Pirelli bevezette a merevebb hátsó abroncsokat. Úgy tűnik, ez segített a Mercedesnek és a Ferrarinak, a Red Bullnak viszont nem.”

„Nézhetjük akár a másik oldalról is: ez problémát okozott a Red Bullnak, de nem volt hatással a Ferrarira és a Mercedesre. Adrian Newey bizonyára azon töri a fejét, hogy ez miként befolyásolta a teljesítményüket.”

Horner is szívesen nézne meg egy futamot ebben a városban

megosztás
hozzászólás
Újabb Schumacher tart a Forma-1-be?

Előző cikk

Újabb Schumacher tart a Forma-1-be?

Következő cikk

Binotto: Verstappennek szurkolok, de Lewisra tenném a pénzem

Binotto: Verstappennek szurkolok, de Lewisra tenném a pénzem
Hozzászólások betöltése