A Red Bull is tudja, hogy a Mercedes Verstappent akarja

Christian Horner nemrég egy hosszabb interjúban beszélt a 2022-es versenyzőkérdésről is, amely továbbra is minden bizonnyal állandó beszédtéma lesz majd, hiszen Lewis Hamilton csak egyetlen további évre írt alá a Mercedesszel.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, celebrates upon arrival in Parc Ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Hamilton egyéves szerződésének bejelentése hosszú hónapok folyamatos találgatásait zárta le, ugyanakkor több kérdést is a levegőben hagyott, mivel a versenyzőpiac 2022-ben ismét felborulhat, köszönhetően annak, hogy a Mercedes mindkét ülése szabaddá válhat.

Max Verstappent ugyan 2023-ig szerződés köti a Red Bullhoz, de állítólag szerepel a kontraktusában valamilyen kilépési záradék, így akár ő is kiköthetne adott esetben a csillagosoknál, ha mondjuk Hamilton a nyolcadik cím megnyerése után úgy dönt, hogy befejezi.

Még több F1 hír:

Hornert ennek kapcsán kérdezték arról, hogy nem félnek-e attól, hogy a Mercedes esetleg érdeklődni kezd majd Verstappen után. „Nézzük csak. Biztos vagyok abban, hogy ha Lewis a befejezés mellett dönt, akkor alapvetően Max lenne a lista tetején, de ott van nekik George Russell is” – kezdte a csapatfőnök.

„Persze vannak még más versenyzők is, akik elérhetőek számukra. Az egész a kapcsolatokról szól, és arról, hogy versenyképes legyen az autónk, de nincsen garancia 2022-vel kapcsolatban. Teljesen tiszta lappal kezdünk, és ha komolyabb változások lesznek a sorrendben, akkor az ember azt gondolja, hogy vélhetően az a nagy szabályváltozások miatt lesz.”

Horner azonban azt is elismerte, hogy Verstappen esetében is van valamiféle teljesítménnyel kapcsolatos kitétel a megállapodásában. „Nem fogok belemenni abba, hogy mi az, de nem kötődik semmilyen módon az erőforráshoz; ez csak egy kettős mérce a teljesítményre nézve egy bizonyos időpontig” – igyekezett Horner semmi konkrétat elárulni.

 

„Az ilyen dolgok esetében viszont nem lehet erőszakkal megtartani valakit, aki nem akar maradni, szóval ez inkább a kapcsolatokról szól, mintsem a szerződésekről. Az én tapasztalataim szerint csak akkor húzod elő a papírt a fiókból, amikor valami gond van.”

„Úgy vélem, hogy remek kapcsolatunk van Maxszal. Hisz a projektben, hisz abban, amit csinálunk. Látja, hogy milyen befektetéseket tesz a Red Bull, itt van például az erőforrások iránti elköteleződésünk is. Hisz a csapatnál dolgozó emberekben és a közös munkában.”

„Magabiztos vagyok, hogy nem kell majd semmilyen szerződéses kikötésre utalnunk. Igazából szerintem az egész arról szól majd, hogy egy versenyképes autóval álljunk elő.  Ő is ezt akarja, és mi is. Neki és nekünk is ez kell, tehát ebből a szempontból azonos helyzetben vagyunk” – zárta gondolatát Horner, aki persze nem zárja ki, hogy sztárpilótájuk leléphet tőlük, ha a helyzet úgy hozza.

Az Alfa Romeo is életre keltette a Ferrari-motort


A Mercedes 2021-es kihívásai

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fernando Alonso elhagyhatta a kórházat
Következő cikk Így szól a 2021-es Honda motor - az AlphaTauri is beindította az autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország