A Red Bull és az Alfa Romeo is bejelentette, kiket indítanak az "újoncteszten"

A Red Bull Racing csapata Sebastien Buemit és Jüri Vipset indítja a jövő heti, Abu-Dhabiban rendezett szezon utáni Forma-1-es tesztre, amit sokáig csak "újonctesztként" ismerhettünk, míg az Alfa Romeót Callum Ilott mellett Robert Kubica vezeti majd.

Juri Vips, Dams

Juri Vips, Dams

Steven Tee / Motorsport Images

A Red Bull tartalék- és tesztpilótája, Sebastien Buemi és a húszéves Jüri Vips fognak vezetni egy-egy 2020-as RB16-ot a jövő heti szezon utáni egynapos teszten Abu-Dhabiban. Vips azután lett a svájci veterán mellett a csapat második számú tartalékpilótája, hogy egy privát teszten megtette az ehhez szükséges 300 km-t egy régi autóval.

Az észt pilóta, akinek ez lesz az első szereplése a csapat idei autójával, pár hete merült fel tartalékpilótaként, Buemi ugyanis nem tudta ellátni a feladatot Törökországban a WEC aktuális futama miatt.

Még több F1 hír:

Vips idén a Super Formula japán sorozatban szerepelt volna, de a koronavírus miatti utazási korlátozások közepette a Formula regionális bajnokság és a sérült Sean Gelael helyén a Formula 2-ben a DAMS csapatában nyolc futam volt az, ahol indult.

„Hihetetlen hálás vagyok, hogy a Red Bull Racing lehetőséget ad nekem a fiatalok tesztjén Abu Dhabiban az RB16-tal. Most vezethetem először az idei autójukat, korábban a 2013-asban ültem. Sokat kell majd tanulnom, de igyekszem a lehető legjobban felkészülni és ebben kapóra jött, hogy az utóbbi versenyeken jelen voltam tartalékként” – mondta Vips.

Buemi, aki negyedik lett a 2019-20-as Formula E-bajnokságban a Nissannal, mielőtt sorozatban harmadszor is megnyerte a le mans-i 24 órás versenyt a Toyota színeiben, 2019. júliusa óta először ül Forma-1-es autóba, akkor egy Pirelli-teszten hatalmasat bukott.

 

„A tavalyi silverstone-i Pirelli teszt óta nem vezettem az autót, úgyhogy ez az alkalom fontos nekem. Sok időt töltöttem a szimulátorban, de ha az ember a valódi kocsit vezetheti, mindig jobb. Tudok segíteni abban, mi a különbség a szimulátoros és a valódi autó viselkedése között. A plusz visszajelzés nem árthat. Remek lehetőség ez és már nagyon várom.”

Az Alfa Romeo is bejelentette közben, hogy tartalékpilótájuk, Robert Kubica vesz majd részt a teszten az ő részükről Callum Ilott mellett, akit már novemberben bejelentettek. A 36 éves lengyel az Abu-Dhabi Nagydíj első szabadedzésén is átveszi Antonio Giovinazzi helyét, ez lesz idén az ötödik gyakorlása.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: Nem a miénk lesz a leggyengébb motor 2021-ben!
Következő cikk Wolff: „Bottas akár nyerhetett is volna”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország