A Red Bull hivatalosan is megerősítette, hogy a Forma-1-ben marad!

A Red Bull hivatalosan is megerősítette, hogy a Forma-1-ben marad!

Immáron csak az a kérdés, hogy a Red Bull és a Toro Rosso melyik motorgyártóval, vagy gyártókkal állapodott meg.

Hosszú hetek óta húzzák a dolgot a sajtóban. Sokáig úgy tűnt, hogy a Red Bull és a Toro Rosso valóban motor nélkül maradhat jövőre, de úgy tűnik, megszületett a döntés és végleges megoldás.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a BBC kérdésére megerősítette, hogy 2016-ban is a Forma-1-ben fognak versenyezni, de jelenleg nem árulhatják el, hogy milyen motorral teszik ezt majd meg.

„Nagyon nehéz határidőt szabni ennek, de remélem, hogy még a szezon vége előtt bejelenthetjük, hogy milyen motorokkal versenyzünk 2016-ban.”

Kezdődött minden azzal, hogy a Red Bull felbontotta a Renault 2016 év végéig érvényes szerződését, és tárgyalásba kezdett a Mercedesszel. A németek elég hamar kiszálltak a játékból, míg a Ferrari csak egy korábbi egységet volt hajlandó kínálni a Red Bullnak, és a Toro Rossónak.

Ezt követően jött a Honda, ahol azonban Ron Dennis szólt közbe a vétójogával, miközben az osztrákok újra visszakanyarodtak a Renault-hoz. Úgy tűnik, a franciák jelentik majd a végleges megoldást a Red Bull, és talán a Toro Rosso számára is.

A lehetséges forgatókönyvek között szerepel az is, hogy a Toro Rosso 2016-ban a Ferrari idei motorjaival indul majd.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING