A Red Bull fogja a fejét Gasly miatt, és szerintük a Ferrari ismét domináns

megosztás
hozzászólás
A Red Bull fogja a fejét Gasly miatt, és szerintük a Ferrari ismét domináns
2019. júl. 26. 15:44

Ugyanakkor Christian Horner csapatfőnök figyelmeztetett, mert Max Verstappen és Pierre Gasly sem ment igazán gyors kört. Dr. Helmut Marko pedig a pótalkatrészek hiánya miatt aggódik Hoclkenheimben.

A Red Bull felemás napot zárt, mert Max Verstappen teljesítette a programját, addig Pierre Gasly autót tört, amivel feladta a leckét a szerelőknek. A holland később elárulta, valójában közelebb vannak a Ferrarihoz és a Mercedeshez, mint azt az eredmények mutatják. És ez még egy igen jó csatát hozhat a hétvégén, amikor teljesen mások lesznek a körülmények.

Még több F1 hír:

„Az autó rendben volt az ütközés előtt, szóval csak elvesztette felette az uralmát. Remélem, hogy mindez nem ront az önbizalmán. Először is, látnunk kell, hogy meg tudjuk-e javítani az autót, amit tudunk rajta, de most már fogyóban vagyunk az alkatrészekből, és ez probléma. A csomag teljesítményével kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy várjuk meg a holnapot. Ezeknél a hőmérsékleteknél nem láthatjuk az autónk teljes potenciálját.” - mondta Dr. Helmut Makro, a Red Bull Motorsport tanácsadója.

„Nem fogunk imádkozni az esőért, és nem is aggódunk. Mint mondtam, ezen hőmérséklet mellett a potenciálunk nem az, mint ami valójában. Úgy gondolom, a változó körülmények jó hatással lesznek ránk, de majd meglátjuk, hogy ez mit is jelent pontosan.” - tette hozzá az osztrák szakember, akihez hasonlóan Christian Horner csapatfőnök is megszólalt.

„Még korai, hogy bármit is mondjunk, először vissza kell kapnunk az autót. Sajnos egy körülbelül 10G-erős hatás érte a gépet, és láthatjuk is, hogy ez károkat jelentett. Szerencsére nem a versenyváltó és a versenymotor volt az autóban, csak egyszerűen frusztráló elveszíteni azt ezen a ponton. A silverstone-i jó eredmények után nem ez a legjobb kezdés. De ez csak egy szabadedzés, és az autót az este folyamán újra fogjuk építeni. Ugyanakkor maga a baleset bosszantó, amin már nem tudunk változtatni, és csak tovább kell lépnünk.” - mondta a brit a Sky Sports F1 kérdésére.

„Emlékezzünk arra is, hogy mindkét autónak volt problémája a körén az új gumikon, szóval egyik versenyzőnk sem tudott ideálisabb időt menni ezeken az abroncsokon. Még néhány tizedmásodperc benne maradt a teljesen új gumikon. Remélhetőleg, hogy holnap lezárhatjuk ezt a szakadékot, de a Ferrari ismét úgy néz ki, mint egy domináns csapat.”


Főszerepben a Német Nagydíj helyszíne, Hockenheim, amiről most egy virtuális gyors kört nézhetünk meg az F1 2019 játékból, benne a Red Bull-Hondával, mely akár esélyese is lehet az eseménynek.

Räikkönent nem érdeklik a pénteki eredmények, Giovinazzi nem tudja, kinek lenne jó az eső

Előző cikk

Räikkönent nem érdeklik a pénteki eredmények, Giovinazzi nem tudja, kinek lenne jó az eső

Következő cikk

A Racing Pointnál óvatosan örülnek a félig megújult autó teljesítményének

A Racing Pointnál óvatosan örülnek a félig megújult autó teljesítményének
Hozzászólások betöltése