A Red Bull felülvizsgálatot kér, a korábbi pilóta viccesen reagált

Karun Chandhok, aki korábban megfordult az F1-es mezőnyben, most pedig a Sky Sports szakértője, hamar elhatárolta magát a bikások által beadott felülvizsgálati kérelemtől. A dolgot persze csak viccnek szánta, és egy korábbi esetet parodizált ki vele.

The car of Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, is returned to the garage on a truck

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Nemrég vált hivatalossá, hogy a Red Bull megkérte az FIA-t, vizsgálják felül Lewis Hamilton tíz másodperces büntetését, amelyet azért kapott a Brit Nagydíjon, mert az első körben nekiment Max Verstappen autójának, a holland pedig kiesett a versenyből.

Az esetet csütörtök délután fogják újra górcső alá venni, de ahhoz, hogy legyen is valami értelme az egésznek, a Red Bullnak olyan bizonyítékra lesz szüksége, amelyet a versenybírák az ítélet meghozásánál nem vettek figyelembe.

Ez az ügy pedig talán nagyban hasonlít arra, amikor 2019-ben Sebastian Vettelt büntették meg Kanadában, miután veszélyesen tért vissza a pályára egy hiba után, és levágta az egyik sikánt. Akkor öt másodpercet kapott vétkéért, de ez elég volt ahhoz, hogy a célvonalon elsőként áthaladó német visszaessen a második helyre.

Még több F1 hír:

Az esetet követően a Ferrari is úgy határozott, fellebbezz a döntés ellen, és érdekes módon kérvényüket Chandhok egy videós elemzésére alapozták, amely többeknél is érdekes reakciókat váltott ki.

Miután megtudta ezt, az indiai a következőt írta ki közösségi oldalára: „Küldhetek egy számlát, Ferrari? Az ügyvédeket is kifizetik attól függetlenül, hogy megnyerik-e az ügyet vagy sem. Szóval…”

A szakértő pedig két évvel később is humoránál volt, hiszen miután kiderült a Red Bull felülvizsgálati kérelme, Chandhok ismét a Twitteren szólalt meg: „Csak, hogy tisztázzuk, most senkinek nem fogok bizonyítékokkal szolgálni.”

 

A Red Bull helyében is csak remélni tudjuk, hogy ők valami komolyabbal álltak elő, mint anno a Ferrari, mert ha változásokat akarnak látni Hamilton büntetésének ügyében, akkor egy sima TV-s elemzésnél többre lesz szükségük.

Lehet, hogy változik az év utolsó futamainak helyszíne is

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alpine megerősítette, már teljes egészében 2022-re koncentrálnak
Következő cikk Szigorítottak már büntetést az F1-ben egy fellebbezés után?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország