BRÉKING

A Red Bull és Vettel is egy nagyon erős csapattársat akar 2014-re

Christian Horner csapatfőnök hangsúlyozta, hogy 2014-től egy igazán erős csapattársat szeretnének Sebastian Vettel mellett látni.

A következő 1-2 hónapban megerősítésre kerülhet a Red Bull Racing 2014-es párosa. A sajtóban biztosra veszik Kimi Räikkönen érkezését, aki talán már alá is írt a „bikákhoz”. A Red Bull, a finn „Jégember” és jelenleg a versenyzőt foglalkoztató Lotus azonban tagadja ezeket a híreket.

„A két lehető legjobb versenyzőt akarjuk a csapatunknál látni. Ez a cél. Amikor majd egymás ellen versenyeznek, mindezt egy egészséges környezetben szeretnénk látni, miközben a legjobbat hozzák ki egymásból. Úgy vélem, hogy a potenciális jelöltek nagyon jól passzolnának ehhez.” – hangsúlyozta a Red Bull csapatfőnöke a Motorsport-Magazin lapnak.

Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne is ott van a kalapban.

„Most az a helyzet, hogy meg kell találnunk Mark helyettesét. A Toro Rosso két fiatal versenyzője nagyon tehetséges, és megérdemlik a helyüket a csapatnál. Figyeljük őket. Kicsit nehéz megítélni a teljesítményüket, mivel nincs rálátásunk a Toro Rosso adataira, miután ez nem lehetséges. De jelentős előrelépést láthatunk a teljesítményüket illetően az elmúlt 18 hónapban. Mindketten nagyon komoly jelöltjei a Red Bull ülésére.”

2009-ben Vettel is a Toro Rosso istállótól szerződött a Red Bullhoz.

„Abban az időben ez a csapat még nem nyert versenyeket. Tehát a kockázat is sokkal kisebb volt. Ma sokkal több forog kockán ennél. Két nagyon minőségi versenyzőre van szükségünk.

Természetesen a német rekorder véleményét is ki fogják kérni ezzel kapcsolatban.

„Minden bizonnyal beszélni fogunk vele erről és megkérdezzük a véleményét. Vannak dolgok, melyeket kintről, a pálya széléről nem tudunk megítélni. Sebastian nagyon fontos tagja a csapatunknak, így az ő véleménye is fontos. Végül azonban ez a csapat döntése lesz.”

„Mindenképpen egy olyan versenyzőt szeretnénk Sebastian mellett látni, aki kihívást jelent számára. Sebastian nem fél ettől. Ő is olyasvalakit szeretne maga mellett látni, aki kihívást jelent számára, és ugyanolyan keményen dolgozik, mint ő. Ez a csapat érdeke.”

Vettel valójában nem egy jófiú…

„Nem nyerhetsz jófiúként 30 nagydíjat, és három világbajnoki címet egymás után, miközben 26 esztendős vagy. Tehetségesnek, nagyon intelligensnek, elkötelezettnek és odaadónak kell lenned. Sebastianban ezek a dolgok megvannak. Minden kihívást úgy közelít meg, hogy 100%-ot nyújt. Számára teljesen mindegy, hogy ez a győzelemről, vagy a vesztésről szól. Maximálisan a csapatért dolgozik, és azért, hogy sikeres legyen. Egy nagyon nyitott és egészséges kapcsolatot ápolok vele, és ha bármilyen probléma adódik, akkor nagyon nyíltan beszélünk arról.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Az új gumik nem borítják fel a sorrendet – sajnos
Következő cikk Bianchi télen már feladta a reményt, de érkezett egy hívás Maranellóból

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország