A Red Bull és a Toro Rosso sem elégedett eddig Kínában

A Red Bull és a Toro Rosso sem elégedett eddig Kínában

Eddig nem indult zökkenőmentesen a "kis és a nagy" bikák hétvégéje sem, miután most nem a Renault motorok, hanem ismét a fékek okoznak fejtörést a Red Bullnak, a piros zászló pedig a Toro Rosso újoncainak.

A Red Bull a hétvégén már hivatalosan is megerősítette, hogy a kínai hétvégén visszaváltanak a tavalyi fékrendszerre, a Brembora, de egyelőre ezzel is komoly problémák vannak.

Daniil Kvyat (Red Bull)

„Még meg kell vizsgálnunk mi is történt pontosan a fékekkel. Olyan érzés volt, mintha nem tudnám megállítani az autót, de ezt még meg kell néznünk alaposabban. A második szabadedzés végéig minden rendben zajlott. Kár, hogy nem tudtam megtenni egy hosszabb etapot, de nagyon sok hasznos köröm volt. Van néhány újítás az autón, amik jónak tűnnek.”

Daniel Ricciardo (Red Bull)

„Jó péntekünk volt, és a tempónk is igazán jónak tűnik. Néhány lépés azonban még előttünk áll, de végre elindultunk a jó irányba és ez mindenképpen örömteli.”

Carlos Sainz (Toro Rosso)

„Probléma nélkül sikerült teljesítenünk a mára kitűzött tervet, szóval boldog vagyok. Az első szabadedzésen csak az volt a cél, hogy megtanuljam a pályát. Már a legelejétől nagyon jól éreztem magam, szóval erre építhetek. Jó pálya, szeretek itt vezetni, kihívásokkal teli, és különbözik a többi aszfaltcsíktól, ami jó. A második edzésen már az abroncsokra koncentráltunk. Sajnos amikor a lágyon mentem a piros zászló félbeszakította a rövid etapomat, de a hosszú etapom jól sikerült. Mindenki nagyon közel van itt, kemény csata lesz a hétvégén, de készen állunk rá.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Most ezen nem tudjuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk... Szegény GTA! Tech-live.hu

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 10.

Max Verstappen (Toro Rosso)

„Ma egy kicsit nehéz volt, hogy őszinte legyek. Az első szabadedzésen nem voltam elégedett az autó egyensúlyával, szóval ezen próbáltunk meg javítani a második edzésre. Jobb volt, de még mindig több tempóra van szükségünk. Természetesen az ideális kört sem tudtuk megfutni, ugyanis pont akkor került elő a piros zászló. Egyértelmű, hogy fejlődnünk kell, és remélhetőleg holnap jobb munkát végzünk. Szeretek itt vezetni, technikás pálya és elég sok kihívás van rajta, de ezt szeretem.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Daniil Kvyat , Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING