A Red Bull elvette a Verstappen-opciót a Mercedestől, ha Hamilton a Ferrarihoz menne

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója mindenképpen lépni akart az ügy érdekében, hogy Max Verstappen még véletlenül se kerülhessen a Mercedeshez, ahol Lewis Hamilton helyét vehette volna át, ha a brit a Ferrarihoz szerződik.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, and Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, celebrate with Champagne on the podium

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Red Bull nemrég kiadott közleménye szerint a csapat holland szupersztárja, Max Verstappen 2023-ig kötelezte el magát a Red Bullhoz. Ezzel biztossá vált, hogy a Ferrarival szintén hosszú távú szerződést kötő Charles Leclerc mellett a másik fiatal nagyágyú is jelenlegi csapatánál marad.

Még több F1 hír:

Ez mindenképpen fontos bejelentés volt a Red Bull számára, hiszen a 2020-as idény végén több toppilóta szerződése is lejár, köztük Lewis Hamiltoné és Sebastian Vettelé is. Ennek következtében jelentős kavarodás is elképzelhető majd a pilótapiacon az idei szezon végén, de annak Verstappen már nem lesz része.

Az ifjú holland idén nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és megelőzte mindkét Ferrarit a bajnoki tabellán. Verstappen már eddig is szerepelt a többi nagy csapat radarján, főleg talán a Mercedesén, hiszen ha Hamilton eligazolna tőlük, akkor kellene nekik egy másik sztárversenyző.

Korábban a Ferrari is mutatott némi érdeklődést Verstappen iránt, azonban a holland csípős kijelentései miatt a Ferrari vélt motortrükkjével kapcsolatban, valamint hogy már nekik is megvan a saját fiatal tehetségük Leclerc személyében, az ő leigazolása már nem tűnik reális opciónak a vörösöknél.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Mindezek miatt viszont valóban fontos volt a Red Bullnak, hogy magukhoz láncolják Verstappent, aki eddigi nyolc futamgyőzelmével és egyre érettebb versenyzésével a bikások jövőjét jelentheti majd.
A bejelentés kapcsán a csapat sportigazgatója, Helmut Marko már megkönnyebbülve nyilatkozott a német Auto Motor und Sportnak.

„Ez egy nagyon fontos lépés volt számunkra. Most már magabiztosabban tekinthetünk a jövőbe.” Az utóbbi néhány hét eseménye nyomás alá helyezte a Red Bullt. A Ferrari flörtölése Lewis Hamiltonnal, majd a vörösök szerződéshosszabbítása Charles Leclerc-el. „Őszintén szólva nehezen tudtunk rájönni, hogy mi a gond a Ferrari-Hamilton sztorival. De az is biztos, hogy a Mercedesnek cselekednie kell, ha Hamilton a Ferrarihoz megy 2021-ben. És Max jelentette volna számukra az első számú megoldást.”

Podium: Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 , Max Verstappen, Red Bull Racing, Charles Leclerc, Ferrari

Podium: Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 , Max Verstappen, Red Bull Racing, Charles Leclerc, Ferrari

Fotó készítője: Erik Junius

Ez az új szerződés a Honda számára is egyfajta jel. A japán márka csak 2021-ig kötelezte el magát a Forma–1-ben. Ha a Red Bull-lal való együttműködés továbbra is gyümölcsöző lesz, és az eredmények tovább javulnak, akkor annak elegendőnek kell lennie, hogy 2021 után is maradjanak az F1-ben. Marko megerősítette, hogy a Honda pozitívan fogadta az üzenetet.

„Ő nagyon fontos a japánok számára. Szeretik az agresszív vezetési stílusát és a nyitott személyiségét.” A sportigazgató úgy véli, hogy a sztárversenyzőjükkel kötött szerződéshosszabbítás egy újabb állomása annak, hogy meggyőzzék a Hondát a 2021 utáni folytatásról. „Nemsokára megkezdődnek a tárgyalások a Hondával. Már csak arra várok, hogy megkapjam az időpontot, és akkor irány Japán.”

Idén nem csak Verstappen teljesítménye lett kiegyensúlyozottabb, de a Honda motorok is elég szépen teljesítettek. A korábbi években még csak nem is álmodhattak volna futamgyőzelmekről vagy dobogós helyezésekről, a 2019-es évben viszont hármat is sikerült begyűjteniük a győzelmekből, nem beszélve a sok dobogós helyezésről, melyek között volt két meglepetésdobogó is a Toro Rosso révén.

Charles Leclerc, Ferrari and 
Max Verstappen, Red Bull Racing

Charles Leclerc, Ferrari and Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotó készítője: Erwin Jaeggi

Már nyoma sincs a McLarennel végigszenvedett éveknek, és a Honda javulása a Verstappen-klánt is meggyőzte. A japánoknak sikerült behozniuk 50 lóerőt a legjobb motorokkal szemben. És a 2020-as motor máris sikeresen muzsikál a tesztpadon. „Ha a többiek még többet akarnak kihozni ezen a téren, akkor drámai előrelépéseket kellene tenniük” – figyelmezteti Marko a versenytársakat.

„Max tudja, hogy mi zajlik a Hondánál, már látta az új autót, és értékeli a folytonosságot a csapatnál. Végső soron ő is, és mi is ugyanazt akartuk” – zárta le Marko. Bár ezzel a bejelentéssel az egyik legfontosabb pilóta vált ki a jövő évi keringőből, a Red Bull, a Honda és Verstappen ezt aligha bánja.

Ha a holland továbbra is remekül teljesít, a bikások jó autót adnak alá már a szezon elejétől, és a Honda is tovább tudja folytatni a fejlődést, akkor akár már idén is, de 2021-től szinte biztosan komoly kihívói lehetnek a Mercedesnek.


Carlos Sainz Jr., a McLaren versenyzője megirigyelte csapattársa ultramodern szimulátoros berendezését, így most ő is vásárolt egyet magának, amivel még gyorsabbá válhat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alfa Romeo főnöke szerint ezek Leclerc bajnoki vonásai
Következő cikk A Mercedes mérnökének jó az F1-es V6, nem akar halláskárosodást

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország