A Red Bull „elkötelezett”, hogy történelmi mérföldkőhöz érjen Kanadában
A bikások eddig minden idei versenyt meg tudtak nyerni, Christian Horner pedig elmondta, hogy a cél a Kanadai Nagydíjon is ugyanez lesz, az ottani győzelemmel pedig egy igazán fontos eredményt érnének el.
A Red Bull komoly tettre készül az idény soron következő versenyén, ha ugyanis győzni tudnak, az az istálló fennállásának 100. sikere lenne. A csapatfőnök ennek ellenére persze tudja, nem lesz ez sétagalopp, miközben kihangsúlyozta, hogy minden egyes nagydíjból tanulnak valamit.
„A Spanyol Nagydíjból is tanultunk – a megfelelő gumikon kezdtük el a futamot? A lágy volt a jobb abroncs az első etapra? Ez tehát az egyik, amit magunkkal kell vinnünk és ki kell elemeznünk. Igazából csak hétvégéről hétvégére és eseményről eseményre haladunk, miközben nem akarunk túlságosan is előreszaladni” – mondta a Sky F1-nek a brit.
Most hétvégén tehát Kanada jön, ami Horner szerint egy „másfajta kihívást” nyújthat számukra, miközben a 100. győzelmükért szállnak harcba. „Kanada egyedi pálya. Mindig jó szokott lenni ott a versenyzés. Szerintem másfajta kihívást is kínál. Van egy csomó lassú kanyar és néhány gyors sikán.”
„Checónak korábban jól ment a pályán, akárcsak Maxnak, miközben az időjárás is gyakran szerepet játszik. Úgy megyünk most oda, hogy 99 győzelmünk van, szóval elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy megcsináljuk a 100.-at.”
Az F1 ismét jótékonykodott Emilia-Romagna régió megsegítése érdekében.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.